Hangod angyali sugallat Lépteid egy csodaszép dallam Ölelésed isteni nyugalom Veled elfelejtem minden bánatom. Szemeid két gyönyörű drágakő S tekinteteddel csillogtatod lelkem Érintésed, mint
Mikor rám nézel érzem, hogy élek. Mikor hozzám érsz, már szinte égek. Nem vagyok többé elveszett lélek. Nélküled én már semmit se érek. Ha
Magányosan keringő homályos éjszakák, rekkenő hőségből melengető félkabát, sárguló lombtetők, majd az első havazás: Mélázva derengő múlhatatlan akarás… Képzelt valóságban lovagló ábrándok- A félkabáttal eltűnő
Kialudt a gyertya. Nem is pislákol már. És nem tudom mi a rosszabb: Hogy itt voltál, vagy hogy elviharzottál? Már nem tudom, mi
Nem kellenek ólmos igék, vagy táncoló vallomások, miket a közhely telesző, és megtép az idő. Csak buján álmodó kamasz szív takarja ily nyersen ébredő, meztelen
Hány ezer évet rejt egy pillanat? Feketelyuk tátong a végtelenbe, Föltámadt perc, hetek rianása, – Hogy mondjam el, hogy másképp nem lehet?! Ha kialudtak is
Csak ölelj! /Telesztichon/ Csak gyengéden ölelj át, simogass, így jó,- már tudom, szíved mit érez, ez az álmok beteljesülése melyet sötét bársony éj betakar, az
Bűvölet A kövekkel csacsogó hullámok zaja, part menti fák titkokat suttogó hangja, vágyakról mesél, sejtelmes gyönyört ígér. Csillagok reszkető fénye még felragyog, kelő hold sugara
Hanyatló messzeség Elkopnak a felhők az ón-tengeren, és kopik végessé a vad végtelen; elkopnak a távolban zengő bércek, és kopnak a vicsorgó szikla-élek; elkopik a
Te vagy a kudarcom, Nem tudtalak ellökni Te vagy a bukásom, Nem sikerült meggyőzni Engem nem lehet szeretni Pedig ha tudnád hogy igyekeztem, engem senki
