A vonaton
Szemem előtt sok szép táj suhant el… Csakhogy én bent ülök egy vonatban. Karnyújtásnyira volt, s nem értem el Dülöngélve rázkódó vagonban. Kint sütött a
Szilágyi Tünde
2024.07.27.
Nincs hozzászólás
Szemem előtt sok szép táj suhant el… Csakhogy én bent ülök egy vonatban. Karnyújtásnyira volt, s nem értem el Dülöngélve rázkódó vagonban. Kint sütött a
MINDEN NAP Az arcon táncot jár a fény, s a szempillák rezzenése mögött felsejlő szivárványhártya álmosan mocorog. Szorosra csukja kapuját a bujdosó tekintet: rejtekében
E világ annyi szép csodát ígér. Mi mégis A magunk mikro-világában maradunk. Lehetnék tudós, vagy híres űrkutató is. De minenkinek “csak” Tünde-néni vagyok. Csukva maradt
Újraalkotnám a világot. És átrendezném az eget. Feléleszteném az igazságot. Felszántanám a szíveket. Szeretet-magvakat szórnék Kigyomlálnám a sebeket Reménnyel poroznám be A reménytelen küzdelmeket. Bearanyoznám
Keresem az utam, s ha egyszer megtalálom Nem keresem többé, sarkom összezárom. A világnak, gyötrőknek büszkén szalutálok. – Zsebembe vágom egyszer a világot. 0
Hová tűntek a reménnyel telt évek ? Hogy veszhettek el így a messzeségben ? Mi álom volt – az álom marad végül ? Miért, hogy