Színes papírvirágokat álmodtam, szirmukba a szél belekapott, s repültek a város fölé hangtalan. Szórták a pasztell papírvirágport. Eltűntek. Nyomukban papírvirágba borult a tavaszi aszály égette
Az ország leghíresebb nyomozója halálos beteg. Legalábbis ezt olvastam a hírekben. Gondoltam eljött az én időm, most vagy soha (szó szerint), interjút kérek tőle. Két
Téli-tavaszi fehér virág Ablakom alatt a tavasz lopódzik, Bár meleg kabátba burkolózik, Mert még látszik a tél lehelete, Sapka, sál, kesztyű kellene… Ablakomon
Habos felhők ölén ül a Nap, és ábrándosan néz szerte-körbe, Sárga kalapos sugarával szélvészként iramlik le a völgybe. Benne rezdül az édes tavasz, erdő mélyén
Meglőttél, s még te sírsz, hogy fáj a seb Közben az én hibáimat sorolod Engem vádolsz Pedig a gyilkos fegyver nálad volt. Akárhogy védtem
A főváros, mint minden évben ilyenkor nőnapi lázban ég. Mostanra ez az ünnep is akárcsak a többi, jelentős üzletággá nőtte ki magát. A pékségek, a
Kehely s nektár Tulipán kelyhén méhraj, Zúg, búg, tülekszik, nagy zaj. A büszke virág illeg, Bájos szavát ne higgyed! „Piros ruhám csábító, Illatom friss,
Volt egyszer régen egy Zerzura nevű városállam, amelyet egy végtelen sivatag közepén zöldellő oázisban építettek fel, hófehér márványból. Ennek a városállamnak a tizenkettedik kormányzója rajongott
Megrezdül a bokor – körbetekint a kismadár, Levegőben érzi a tavaszi szél illatát. Kinyílnak a rügyek, bimbózik a napsugár. Bokor mögül ránk kacsint a csillogó
Mint méhecske, ha száll virágról virágra, Úgy szállj, szív, szabadon nemes gondolatra! Nektár az, mi téged egy új életre hív, Táplálja elmédet, szépre, jóra tanít.
A hóvirág nem tudja, épp olyan, mint egy lányka Ki a földből hajtott ki nemrég… De jött egy önző, s letépte mikor meglátta Olyan, mint
Őszi erdő mélyén boldogok a fák, Színes levelüket mind elhullatják. Szívükbe zárják a nyár szép napjait, Rozsdaszínbe pergő percek álmait. Madarak szárnya ágaikról röppent, Virágaikra
Egy hajdanvolt májusi délután Madárdal zsongott nyíló ágú fán. Falomb susogta szerte sóhajod, Tán énrám vártál akkor oly nagyon? Évek múltak el, s hozzád jöttem
Anyák napján a föld s az ég siratja ölelő két kezét, siratja eltűnő mosolyát, és ölét, mely mindig hazavárt. Siratom én is, rég nincs velem.
Virág a képen örökbe vésett sziromrebbenés játszik szívemben Derengő háttér mögöttes érzés feltörő emlék illatot perget Áttetsző kékben illansz a légbe angyalok szárnya repít
Mint tavaszi rügyfakadás Pattannak a lélekbimbók, Kikeletnek csillámporát Hinti rájuk az Aranykor. Tavaszi szél simogatja, Nap sugara melengeti, Kibomlik a bimbó szirma, Harmat cseppjei fürdetik.
Pete Margit: Hangulat Ma nem csináltam semmit… Vártam egy bimbó-pattanásra, vártam, hogy virág nyíljon az élet színpadára. Ma nem csináltam semmit… Néztem, ahogy egy
