Amikor lehullott az első levél,
földig hajolt érte az ág,
de hiába, elszállt a széllel,
többé nem látta.
Visszahúzta folyton zizegő
maradék sarja,
és tűrte némán,
mint űz gúnyt vele az idő…

Egy reggel különös pompában
levelei elhagyták mind,
roppant az ág, s a jeges űrben
álomba merült megbékélten.