Rózsa Iván: Paradoxonok

 

 

Isteni trükk

 

Isten azzal hülyít minket, hogy van.

 

Semmi és valami

 

A semmi is valami a semmiben.

 

Lét, nemlét

 

A nem létező is létezik, ha Isten úgy akarja.

 

Sugallat

 

Isteni sugallatra rájöttem, hogy nincs Isten. Mármint a földi világban…

 

Dimenziók

 

Az Isten nélküli dimenzióban csak úgy tesznek az emberek, mintha élnének.

 

Látszat-világ

 

A látszat-világban élők érzései csupán kvázi érzések.

 

Kompromisszum

 

Azzal, hogy megjelensz a világban, máris megkötöd első kompromisszumod. Ezután pedig a kevésbé rosszat választod a még nagyobb rossznál. Szabad, ami szabad…

 

Bizalom

 

Azzal, hogy elfogadod szüleidet szülőknek, feltételezed, hogy ők valóban azok. Ez bizalom kérdése, ez a legfőbb bizalom! És persze a társkeresés…

 

S-T-N

 

Az Isten erősebb a Sátánnál. Az élet erősebb a halálnál. A végtelen erősebb a semminél.

 

Újra egyesülés

Kevesen keresték, kutatták Istent olyan őszintén és kitartóan, mint én. Aztán amikor úgy éreztem, hogy Isten nincs, hogy semminek sincs értelme, akkor újra megtaláltuk egymást.

 

Újra megértés

 

Keveseknek van igényük arra, hogy megértsék a világot és önmagukat. Kevesen akarják olyan erősen megérteni a világ törvényeit, s kutatni önmaguk rejtelmeit, mint én. Aki egyszerű, könnyű megérteni. Aki bonyolult, nehéz. Még önmagának is… Hogyan várhatja el, hogy mások is megértsék?!

 

A lényeg

 

Pedig a lényeg mindig egyszerű, sok bonyodalom után a dolgok letisztulnak, a gond-hullámok lecsendesednek.

 

A hülyék bolygója

 

A hülyék bolygóján mindenhol hülyék vannak hatalmon. Meg azok is hülyék, akik ezt hagyják. A Földről írnék?

 

Mindenki

 

Mindenki annak hisz, amilyen ő maga.

 

Előbb

 

Előbb lehet meggyógyítani a leprásokat, mint az álszenteket.

 

Inkább

 

Inkább lennék tehát leprás, mint álszent.

 

Hazug világ

 

Többen vannak a hazugok, mint az igazak. Így nekik van igazuk a Földön, ez az igaztalan igazság.

 

Álszentek összeesküvése

 

Az álszentek „csapatban”, helyesebben fogalmazva hordában, erősek. Kiszemelik maguknak az igaz embert, s prédaszerzésre lecsapnak rájuk.

 

Vadász-szezon

 

Bárkiről bármit bebizonyíthatnak, attól függ: vadász-szezon van-e vagy sem.

 

A statuálás

 

„A statuálás a lényeg” – s lehetsz manapság is köztársasági elnök vagy hajléktalan.

 

Visszatérnek az ötvenes évek?

 

A diktatúra az diktatúra, legyen bár „balról”, bár jobbról.

 

Egészséges betegek

 

A beteg nem tudja magáról, hogy beteg. Az egészséges tudja, hogy beteg – még egy ideig… Mert beteg most még a világ.

 

Gyógyulás

 

De már gyógyulóban van. … A gyogyósokat pedig kitaszítja magából az új világ.

 

Madarat tolláról

 

Bunkó bunkóhoz húz, igaz lélek igaz lélekhez. És van, aki minden ülepet kinyal, s közben kétszínű kígyó…

 

Az én családom

 

Az én családomba nem azok tartoznak, akiknek papírjuk van erről; hanem azok, akik őszintén szeretnek és én is őket. A hivatalosan (vér)rokonok egy része ezennel kitagadandó!

 

Jónak lenni

 

„Jónak lenni jó”, hülyének lenni nem jó. De a hülyék hülyének nézik a jókat.

 

Felemás

 

Fele más, fele ugyanaz: „minden ugyanaz, másképpen”.

 

Tapasztalat

 

Minden mondatom mögött 56 év tapasztalata áll…

 

 

Budakalász, 2015. december 21-31.

 

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok.…