Az Irodalmi Rádió hosszú idő után új hanganyaggal jelentkezik! Fogadjátok sok szeretettel új sorozatunk első részét: Fischer László – Összebújva című versét

fischerlaszloA szerző, Fischer László ezzel az alkotásával második helyezést ért el Az év orvos költője 2015. pályázaton. Bemutatkozása:
“Dr. Fischer László, kecskeméti gyermekorvos, versíró vagyok. 1954-ben születtem Baján. Bácsalmáson töltöttem gyermekéveimet. Kecskeméten érettségiztem, Szegeden szereztem orvosi diplomát. 1978 óta dolgozom Kecskeméten csecsemő- és gyermekgyógyászként. Pszichoterapeuta diplomámmal megnyílt számomra a lehetőség, hogy nemcsak a testi, de a lelki jelenségekkel együtt észleljem és gondozzam pácienseimet.
Feleségem védőnő, három gyermekünk van, Nagyobb lányunk gyermekorvosként, a kisebb  klinikai szakpszichológusként, fiunk számítástechnikai programozóként kíván dolgozni – jelenleg egyetemisták Szegeden.
Két éve írok verseket. Szinte gátszakadás-szerűen ontottam a költeményeket az első évben. Orvosként a magánéleti problémáimat, örömet, bánatomat nem vihetem a beteg „elé”, ezért a költészet ad izgalmas lehetőséget érzelmeim, gondolataim kifejezésre juttatásában.
Célom: közelebb vinni olvasóimhoz a verseket, a magyar nyelv zengését, különös szépségét. Szívesen írok szülőföldemről, Észak-Bácskáról, gyermekkoromról és a bennünket körülölelő természeti jelenségekről.
Az Úton és a Bácska gyermeke című verseskötetem 2015-ben jelent meg. Idén a Kéz a kézben című gyermekverses könyvem kerül ki a nyomdából. Terveim között egy novelláskötet is szerepel 2016 év végére.”

A műsor és a vers szövege Zsoldos Árpád (Anzelmus) előadásában:

Szép napot!
Te most az Irodalmi Rádiót hallgatod,
ahol a szerkesztő, Anzelmus dadog…
ne félj, nem mondok sok újat, s nagyot
csak mit kapok, tovább adom:
szép verset, s néhány rövidprózát
hallhatsz tőlünk – szonettet és ódát –
mindent mi szerzőink tollából árad.
Ha tetszik lájkold, oszd meg, s te is add tovább,
így ápoljuk együtt a kortárs kultúrát,
s buzdítunk alkotásra mindenkit,
add ki magadból – a mindenit! –
amit gondolsz; szabadon írj, fess, táncolj, zenélj
magadnak s ha mered másnak is
mutasd meg, hisz alkotni jó érzés,
s átadni másnak még jobb. Ezt tesszük,
miénk a közvetítő szerep, s lássuk
hogy ma kié a terep.

Fischer László orvos szerzőnk
versének címe Összebújva:

éljük összebújva életünk
együvé fonódva
karjaink gubancolódva
legyen ajkadnak ajkam étke
szemednek szemem menedéke
leheleted forró katlan
fürödni benne szakadatlan
hadd érezzem minden porcikámban
hogy ez az örökön örökké
mit megtaláltam
ez a holtomiglan s holtodiglan
ez az a varázslat mit keresve sem találhat
emberpár sehol máshol csak e-világon
ez az az álom mely valóság
ez a múlt és ez a jövendő
és ez az itt és ez a most
legyen ölelkezésünk
egymáshoz tartozásunk éke
oly egyszerű e póz
mint minek jelképe
ezt mindenki érti
egy nő és egy férfi

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…