Az Irodalmi Rádió szerkesztősége örömmel mutatja be új műsor-sorozatánk első részét.
Gyermekversek-mesék: Alajos és a világ közepe


fleasSzignálhang: Zsoldos Abigél
Műsorvezető: Zsoldos Árpád
Szerző: Kovács Dániel
Előadó: Fister Vivien
Hangmérnök: Bodrogi Viktor
Zene: Papp Zsolt

A műsor szövege:

 

Sziasztok Gyerekek! Az irodalmi Rádió új műsorát halljátok, ahol nektek való meséket és verseket fogunk bemutatni. Ma egy kicsiny rovarról, Alajosról, a bolháról hallhattok egy történetet, aki egyszer elhatározta, hogy világot fog látni. A mesét Fister Vivien olvassa fel nekünk. Hallgassátok szeretettel!

Kovács Dániel: Alajos és a világ közepe

Alajos, a bolha egy mogyoróhéjban lakott, a kutyaház és egy tégla közt. A mogyoróhéj két kavicson állt, fölébe pedig egy kis fóliadarabot húztak, hogy ne essék be az eső. Szó ami szó, roppant komfor-tos kis lakás volt, egy bolhának legalábbis mindenképp. Alajos nagyon elégedett volt vele. Tulaj-donképpen akár több bolhának is lett volna benne hely (a bolháknak köztudomásúlag nincsenek olyan igényeik, mint a franciaágy meg a vízöblítéses vécé, hogy a zuhanyfülkéről ne is beszéljek) – ám ő egyedül lakott benne. Az egyetlen másik bolha, akit Alajos ismert, sem lakott messze onnét. A kutyán.

Alajos gyakran átugrott hosszá beszélgetni, mert nem volt más dolga, és mert a másik bolha, Tiva-dar, rettentő érdekes történeteket tudott mesélni, korábban ugyani vándorcirkuszban dolgozott. Hosszú délutánok teltek el úgy, hogy Alajos csak üldögélt Tivadar mellett, az öreg tacskó füle tövénél, vagy a lába hajlatában, szóval jó melegben, mert a bolhák szeretik a kellemesen langyos, fülledt kuckókat, és hallgatta a történeteit. Tivadar bármilyen tevékenység közben tudott történeteket mesélni, de többnyire a körmeit pucolta (egy bolhának hat lába van – ennek megfelelően a körmeit is sokkal gyakrabban és többet kell tisztítania).
Így ismerte meg Alajos, Tivadar szavaiból, a nagyvilágot. Bécset, ahol Tivadar először turnézott a cirkusszal, és ahol először adta elő világsikerű számát, a bol-halál-ugrást, amikor egyik kutyáról a másikra repült, három lángoló karikát átszelve. Így szerzett tudomást arról, hogy Tivadar lovon is lakott, egyszer, Rómában, mikor nem volt mit ennie; így ismerte meg Zsanettet, a bájos francia bolhalányt, akivel Tivadar boldog hónapokat töltött egy brüsszeli dakszlin, és Jörgent, akivel egy stockholmi szobacicán osztozott testvériesen; itt hallott először arról, hogy a berni bolhák nem raccsolnak, csak a frankfurtiak, és arról, hogy a magyarokon kívül csak a bolgár bolhák eszik meg a véreshurkát.
És ahogy telt-múlt az idő, Alajosban is egyre nőtt-nődögélt a vágy, hogy egyszer ő is nekiinduljon a

fistervivien

Az előadó: Fister Vivien

világnak, és bejárja úgy istenigazából, keresztül-kasul, ahogy kell.
Az a bizonyos nap aztán egy késő nyáron jött el. Már hetek óta nem esett, mindenki bágyadozott a hőségtől, és az öreg tacskónak Tivadarostul egyszer csak nyoma veszett. Alajos egyedül maradt. Szegény Tivadar, gondolta, már régóta mondogatta, hogy a tacskó egyre savanyúbb, hát ez lett a vége… A kutyaházba egy buta és utálatos spániel költözött, bolhanyakörvvel. Alajos úgy döntött: távozik, és meg sem áll a világ végéig.
Egy kóbor farkaskutya hátán eljutott a közeli városig, ahol úgy döntött: buszra száll. El sem lehet képzelni, milyen viszontagságos egy magányos bolha utazása. Hosszú útja során, bizony, a kutyaóltól a földkerekség legtávolabbi pontjáig megjárt Alajos számtalan közlekedési eszközt: lovagolt, macskagolt, egerelt, csirkegolt és tevegelt (de legszívesebben kutyagolt, mert a bolhák azt szeretnek); utazott vonaton, repülőgépen és vízitaxin; sajtos szendvicsben és aktatáskában, izzadva és első osztályon, de legfőképpen: hosszan. Nagyon-nagyon sokáig tartott, míg Alajos valóban elért a világ végére.
Abban még a tudósok sem képesek megegyezni, hogy hol is van pontosan a világ vége. A legtöb-ben azt mondják, nincs is neki; mások azt, hogy sok vége van, és azok olyanok, mint a lyukak egy hosszú szöveten, beléjük lehet bámulni; egy svájci szobafestő pedig egyszer azt mesélte nekem, hogy a világ vége az anyósa hálószobájának gardróbajtaja mögött található.
Mindannyian tévednek.
A világnak igenis van vége, de egészen más, mint ahogy az emberek általában elképzelik. Nincs semmi nagy szakadék, vagy sötétség, meg ilyenek, hanem egy ajtó van, kicsit kopott, kék faajtó, és rajta egy tábla, hogy ez itt a világ vége. Az ajtó mellett mindig ül egy öregember, és figyelmezteti az arra tévedőt, hogyha benyit, többet már nem jöhet vissza – elvégre mégiscsak ez a világ vége, vagy mi a szösz. Így történt a mi Alajosunkkal is, aki ilyenformán megállt, és elgondolkozott rajta, hogy érdemes-e benyitnia.
Sokáig töprengett rajta, időközben még az ajtónál üldögélő is elszundított. Épp egy hatalmas mál-nás-csokis fagyitölcsérről kezdett álmodni, amikor Alajos határozottan felrázta.
– És azok, akik végül benyitnak – kérdezte izgatottan –, azok milyenek?
– Azok? – az ajtónálló megvakarta a feje búbját. – Ilyenek is, olyanok is. Többnyire azért, magunk közt szólva, igen-igen boldogtalanok.
– Sejtettem – bólogatott Alajos komolyan.
– Úgy ám. Azért keresik a világ végét, mert azt sem tudják, hol van a közepe.
Alajos elcsodálkozott. Aztán gondolt egyet, s megérdeklődte:
– És te tudod, hol van?
– Hát persze, hogy tudom – somolygott az öreg – Itt van alattam, ni. Ez az öreg hokedli – s megve-regette a széke fáját.
Alajos néhány pillanatig újra elgondolkozott, aztán lassan felderült az arca. Elbúcsúzott az öregtől, aztán hátat fordított a kopott, kék ajtónak, s elindult újra, de most már pontosan tudta, hogy hova megy: egyenesen a világ közepéhez – mert rájött, hogy csak rajta múlik, vajon megtalálja-e.
S hogy megtalálta-e? Hát persze. Itt a szomszédban, a kutyaól mögött. Itt lakik Alajos azóta, hogy boldog-boldogtalan-e, azt nem tudom, de ha esténként morogni hallod azt az utálatos spánielt, amelyik a múltkor úgy megugatott, altkor annak bizony a világjáró Alajos az oka.

 

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…