előadja: Kocsisné Heiler Éva

   Már októbertől azon törtem a fejem mivel is lephetném Őt meg. Mivel tehetném emlékezetessé életünk első közös karácsonyát. Hogy ne az anyagiakról szóljon, de mégis emlékezeteset adhassak. Mi lehetne a megfelelő ajándék? Egy könyv a kedvenc írója dedikálásával? Az túl kevés. Egy új műszaki ketyere? Az túl drága. A szokásos illatszer csomag? Az túl snassz. Egy hatalmas plüss, amit évek óta ugyan magamnak néztem ki az áruházban, de ha megvenném Neki akkor kicsit az enyém is lehetne? Micsoda dolog…?! Felnőtt férfi, nem adhatok egy plüssmackót karácsonyra! Egy utazásra jogosító kupont? S ha lejár mire találnánk olyan időpontot ami mindkettőnknek megfelelhet? Egész életemben arra vártam, hogy egy Fiúval tölthessem a karácsonyt és elhalmozzam csuda jó ajándékokkal. Amikor pedig itt lenne az ideje csak egyik kétségből a másikba esem! Inkább még vártam egy – két napot arra a bizonyos isteni sugallatra.

*

  December huszonharmadikán az óév utolsó vizsgája után szatyrokkal megpakolva próbáltam a liftbe beférni s épségben a lakásba beérni, amit már napokkal korábban kitakarítottam. Arra a napra a karácsonyfa állítás és a díszítés maradt, s előkészülni a másnapi ünnepi vacsorához. IKEA-s műfenyő, aminek nem kell befaragni a lábát, egyszerűen csak beleállítani a talpazatba a fát és szépen egyesével az ágait kihajtogatni. Állíthatom a gallyakat, ugyanis drót van benne, formázhatom kényemre – kedvemre. Aztán a díszek, amiket csak rá kell aggatni. Ó, de én még szaloncukrot is akartam! Túl kicsi a fa, már nem fért rá. Nem baj, legfeljebb túldíszített lesz, az ágai úgysem tudnak a föld felé húzni, hiszen jól beállítgattam a drótot bennük! A szaloncukorból reggelre meg már csak a papírjai fognak  árván fityegni a gallyakon. Csuda vigye el! Az égőről megfeledkeztem. Nagyon spéci, olyan mint kiskoromban: zenél és együtt énekelhetek vele, megspórolom a karácsonyi dalokból álló cd lemez írását. A fa inkább hasonlított egy ezer színben pompázó májusfához, mint egy kedves karácsonyfához, de így szép az ünnep. Az ízlésemet remekül tükrözi, vidámságot áraszt, nem úgy, mint a katalógusok legújabb „divatja”, az egy színbe öltöztetett fa. Azokon a fenyőkön a gömbök mértani pontosságra helyezkednek el egymástól, ha akarjuk felöltöztetve is megvehetjük bármelyik nagyobb áruházban, Isten ments a díszítgetéssel időt pazarolni! Műfenyő ide, műfenyő oda, ennek is hullanak a műlevelei, a héten hatodszorra is elő a porszívóval! Majd a tankönyv kupacok alól kikeresem az évek óta gondosan vezetett szakácskönyvet és ideje kitalálni mi is legyen az ünnepi menü. Legalább biztosan meglegyenek az alapanyagok, reggel csak főzni kelljen.

   Majd eljött a karácsony reggel is. Odakint nagy pelyhekben hullott a hó, ami már önmagában 13405528_1119674151386818_83672887_ois egy ajándék volt, hiszen a globális felmelegedésnek köszönhetően ez a jelenség nagy ritkaság. Épp már megszokhattuk a márciusi hóesést és a karácsonyi tizenöt fokokat. Az ablak előtt apukák húzták szánkón gyermekeiket, akiket anyuka zavart el otthonról, hogy meg tudjon főzni s a lurkók se jöjjenek rá, hogy ő teszi oda a fa alá az ajándékot mire hazaérnek és nem az Angyalka. Jó kedvvel töltött el a beáramló kacagás, a zsivaj, de ijesztő belegondolni mi lesz ha három- négy- öt főre kell majd tökéletes karácsonyi menüt főzni, mindenki kedvének megfelelően, élő fenyőt venni, kiscsizmákat súrolni… Ó jaj! A halászlé főtt, épp a pulykába próbáltam becsavarni az aszaltszilvát, illetve a sajtot és egyik kézzel összeszorítani, a másik kézzel pedig hurkapálcát próbáltam átszúrni a hústekercsen, hogy valami összefogja. A harmadik szétcsúszás után végül nehezen egyben maradt, irány a sütő. A rizst is odaraktam főni s a torta is már az erkélyen hűsölt, mert természetesen a hűtőbe nem jutott neki hely. Közben persze késésben voltam, de míg kisminkeltem magam az étel szégyenszemre odaégett! A halászlé még menthető volt, de a rizsnek és pulykának annyi. Honnan lesz vacsora, főleg karácsony délután? Megannyi étterem végigtelefonálása után az egyik étkezdében elvállalták, hogy készítenek nekünk egy bőségtálat, megpakolva mindazzal, ami még maradt a karácsonyi nagy hajtás után a hűtőjükben. Reménykedtem, mire Ő ideér, a menüvel is megérkeznek. Semmi gond,  én legalább jól néztem ki. Mi több az ünnepi asztal is. Karácsonyi terítő, asztali dísz, világító karácsonyfa, bömböl a Reszkessetek betörők betétdalainak cd-je, szinkronban a karácsonyfán a daloló égősor.

   A vacsora célba ért s utolsóként befutott Ő is. Haja csupa hó, kezében hatalmas szatyrok. El sem hitte, hogy sikerült az ételeket elrontani, de szeretetteljesen mosolygott és megölelt. Ez volt az az ölelés, ami minden egyes pillanatban, bármilyen körülmény között képes volt megnyugtatni. Ebben a pillanatban is elszállt a haragom az odaégett vacsora miatt és kezdtem átadni magam az ünnep meghittségének.

  Kikapcsoltuk a hangosan szóló háttérzenéket, gyertyát gyújtottunk, bort töltöttünk és koccintottunk az első karácsonyunkra. Almát szeleteltem, két felé. Ketten vagyunk, ez jelképezi az összetartozásunkat. Megettük, majd következett a halászlé. Láttam a reakcióját az első falat után, de perceken belül már üres volt a tányérja és várta a második fogást. Sosem tudtuk egy percre sem abba hagyni a beszélgetést, de azokban a percekben valamiért csöndben falatoztunk. Talán mindketten éreztük az ünnep jelentőségét. Sok mindenen átmentünk együtt, sok mindent megéltünk, talán több keserűséget, mint örömöt. Akkor mégis ott voltunk. Bizonytalan volt együtt töltjük-e az ünnepeket, megéljük-e együtt a karácsonyt, mégis ültünk az asztalnál, egymással szemben, szótlanul. Közben nem hervadt le a mosoly az arcunkról, s láttam a szemében, hogy boldog. Átnyújtotta a kezét az asztal fölött s megfogta a kezemet. Szorította, mintha többé sosem akarná elengedni. Látszott a szemében, hogy végre boldog… Felhőtlenül boldog, s ha megállíthatnánk az időt, akkor megtennénk, vagy azt kívánnánk tartson örökké ez az este. Még hátravolt az ajándékozás és az egész estés karácsonyi film maraton annyi édesség társaságában amennyi csak belénk fér. A fa alatt egy hatalmas nagy csomag állt, Tőle. Az enyém alig látszott, kis alakú és egy egyszerű csomagolásban volt. Nagyon izgultam mi lesz a reakciója. Bontogatta. Egy könyv. Még nem tudta milyen, de megsimogatta és megszagolta, mint az összes új könyvet. Majd megnézte az első lapot s gombóc volt a torkában. Szavak nélkül is megértettem mit érez. A legegyszerűbb ajándékot kapta, de mégis ebből az ajándékból csak egy van a világon. Egy könyvet. Az írásaimmal. Mesékkel. Amiket a valóság ihletett, s én pedig tovább álmodtam. Róla szólnak, álmokról, az álmainkról, gondolatokról, a szerelemről, a boldogságról… Arról a kötelékről, ami láthatatlanul, de köztünk van.  Ami összeköt minket s eggyé tesz. Arról az erőről, ami bármire képes a világon, s ami kettőnket is mindig összetartott: ez pedig a szeretet ereje.

   Ez volt a legboldogabb karácsony. Igaz csak gondolatban, de igazán boldog voltam tőle.

 

Szabados Kinga az Irodalmi Rádió szerzője. Az "Év jogász írója 2016" pályázat hallgató- novella kategóriájának II. helyezettje.   …