Élt két nyuszi egy picike kis országban, ahol Nyúl Úr volt a miniszterelnök és Nyúl Asszony a legfőbb bíró. Szerencsére a hivatalokban kevés teendőjük akadt, mert csak néhány tucat nyuszi lakott ezen a parányi helyen és nagyon ritkán akadtak problémák, amikben Nyúl Asszonynak el kellett volna járnia. Nyúl Úr pedig még a kezdetekben olyan remek kormányzást alakított ki, hogy a gépezet csak forgott magától, s ebben az országban mindenki boldogan élt, mely méltán kapta a Boldogságvölgy nevet is.

   A karácsony közeledtével a Nyúl házaspár egy egész hónapos szabadságot vett ki, hogy az ünnep minden örömét kiélvezhessék és az egész éves munka után a hivataloktól távol tölthessék megérdemelt pihenésüket, kettesben.

   Advent első vasárnapját megelőzően már Nyúl Asszony javában készítette a természet gyümölcseiből az adventi koszorút: tobozból, magvakból, mogyoróból, dióból, nyárról kiszárított virágokból és négy különböző színű gyertyából: egy kékkel, mert az volt Nyúl Úr kedvence, egy rózsaszínnel, mert az pedig az övé, egy pirossal, mert az a szerelem színe és egy arannyal, ami pedig a karácsonyé.

   Nyúl Úr – tudni illik- az ünnep közeledtével mindig kisfiúvá változott. A karácsony volt a kedvenc ünnepe és már jó előre elrendezte kis országa ügyeit, hogy az egész decembert szeretett kis feleségével tölthesse és élvezhesse az ünnep minden apró örömét.

   Ő volt az első, aki sorban állt szánkóért a boltban. Ugyan tudta, hogy a kedves Nyuszija retteg a szánkón, de feltett szándéka volt ezt a félelmét eloszlatni. Így hát vett kettőt is belőle. Boldogan szaladt haza a szánkókkal, de sajnos a környéken csak egy apró dombocska volt a legmagasabb lejtő. Így hát Nyúl Úr előkapta a bőröndöket és míg Nyúl Asszony az ebédet főzte, két napra való meleg ruhát pakolt be magának és a kis feleségének a kofferbe és a lakomához már a két megpakolt bőrönddel érkezett. Nyúl Asszony épp húslevest tálalt és rántott húst rizzsel , amikor majdcsak a szedőkanál is kiesett a kezéből a férjét meglátván. „Kedves Nyúl Uram, mégis hová utazol így az ünnepek közeledtével?” – kérdezte rémülten a Nyuszi Asszonyság. „Ne aggódj Nyusszancs – így becézte a feleségét-, neked is pakoltam! Felmegyünk a hegyekbe a kis hegyi kunyhóba, hisz itt nem tudunk ám szánkózni! Már szóltam is az erdésznek, hogy pakolja meg jól a kandallót, várjon minket jó meleg és készítsen mellé két napra elegendő tűzifát is, szánkózni megyünk!” – rikoltotta Nyúl Úrfi. A nyuszik sietve megebédeltek, melegen felöltöztek, bepakolták  a csomagokat és a szánkókat az autójukba és a hegyek felé vették az irányt.

   Csúszós utakon, nagy kanyarokon át lehetett csak a hegyi kunyhót megközelíteni, de kárpótlásként csodálatos kilátás fogadta a nyuszikat megérkeztükkor: hófödte hegycsúcsok, apró falvak húzódtak meg a völgyekben, s a kunyhóban is már a kandallóban ropogott a tűz. Az erdész a nagy havat is elsöpörte a járdáról, a teraszról. Míg Nyúl Úr kipakolt, Nyúl Asszony vizet forralt és teát készített, s néhány szendvics társaságában tálalta azt. Miközben a kandalló mellett átmelegedtek a Nyulak megfalatoztak, a forró teát elszürcsölték és mielőtt besötétedett, azt gondolták elmennek végre kipróbáják az új szánkóikat. Nyúl Úr egész út alatt húzta Nyúl Asszonyt a szánkón, majd egyszer csak kedvesen felborította és odaszaladt, odafeküdt mellé a hóba és odabújt hozzá. Épp úgy, mint otthon, mikor elalvás előtt összebújnak. Hatalmas hó volt, de nem fáztak, hiszen a fejük búbjáig beöltöztek jó melegen. Majd hóangyalkát csináltak és végül minden bátorságukat összeszedve nekiindultak a lejtőnek és lám, lám épségben leértek. Közben Nyúl Asszony csak sikoltott s lobogott a sálja, de Nyúl Úr erősen fogta és ígéretet tett neki arra, hogy vigyáz rá, nem engedi, hogy megsérüljön.

   Lassan leszállt az este, s a Nyuszik ismét a hegyi kunyhó felé vették az irányt. Nyúl Úr egyik kezével a szánkó madzagját, másikkal Nyúl Asszony mancsát szorította. Egy kis hídhoz értek, ami alatt futó patak most vastagon be volt fagyva, s a hamar előbukkanó hold fénye megcsillant rajta. Nyúl Asszony csak bámulta ezt a csodát, s egyszer csak Nyúl Úr magához húzta, mélyen a szemébe nézett s azt suttogta: „Kisnyúl, köszönöm, hogy vagy nekem!” És lágyan megcsókolta Nyúl Asszony puha ajkait.

   Nyúl Asszony úgy érezte el eddigi élete legcsodálatosabb pillanata. Nyúl Úr rengeteg boldog percet okozott neki, de ez a rövid, mégis mindent kifejező vallomás váratlanul érte. Őszinte volt Nyúl Úr tekintete, őszintén szerette a kedvesét. Nyúl Asszony szerette volna megállítani az időt, de ezeket az apró, csodás emlékeket mindig elraktározta a szívébe olyan mélyen, ahogyan csak tudta, s ilyenkor mindig  elhitte, hogy ő a legboldogabb és legszerencsésebb Nyúllány az egész földön, hisz Nyúl Úr feltétel nélkül szereti, elfogadja olyannak amilyen és a szeretete, a szerelme az évek múltával sem fakult meg, sőt, inkább csak erősödött.

 

Szabados Kinga az Irodalmi Rádió szerzője. Az "Év jogász írója 2016" pályázat hallgató- novella kategóriájának II. helyezettje.   …