Sötét agyat képzelek fekete mederben,
viharfelhők gyülekeznek szürke hegyekben.
Közéjük kotornék,szétseperném őket,mint
felhőpásztor ki cifra botjával széthajtja a zord felhőket.

Nem sikerül,izzik bent a mély mint csatatér.

Sötétségben fény gyúl,mint csillámló,szikrázás,
játékos könnyedséggel a ritmust diktálják.
Ezüst tüskéi sztepptáncot ropnak,mulatnak,
szikrázó cipőcskék ugrabugrálnak rigmusokat kántálnak.

Még tovább izzik bent a mély mint a csatatér.

Már jön a vihar,jő a kezdet elsőként csak szél és permet.
Csattog,dörög,villám cikáz,sodor a ritmus nincs megállás!
Járják szédült táncaikat,forgok- keringet a kábulat.
Az ütemet rég nem találom,hiszen nem is én diktálom.
Jajj! elsodornak,megsergetnek,virgoncak,és nagyétkűek.
Rakoncátlan kisülések,nincs aki féken tartsa őket,
ilyenkor ők a mindenhatók,könnyedén nyerik a harcot.
Párbaj ez a javából de fegyverem sincs,pajzsom hajlott.

Felhőpásztor söpörd őket,hajtsd szét a zord felhőket!
Ne csattogjon,ne dühöngjön,ezüst villám ne szikrázzon!
Csendesedjen,megpihenjen,hűs subádhoz öleld fejem.

Mitiner Mária az Irodalmi Rádió szerzője. Tamásné Mitiner Mária vagyok, egy jászsági kis faluban élek. Férjemmel fiatal korunk…