Egy olyan világban szeretnék élni,
ahol mosollyal ébredő a hétfő,
s ötből, legalább két és félszer
négy, a kétszerkettő. S a reggeli
kávéban nincs lemondó kérdés,
hit és a tehetség ott megbecsült
érték, az utcák mindkét oldalán,
s a foci is jó lesz egyszer. Talán.
Ott, hol a járdákon szembe jőve,
a jószándék emel majd kalapot, s
kukába dobjuk az önző tegnapot.

A csontvázzá porladt megértést végre
kisöpörjük poros szőnyegünk alól:
van ilyen világ e Földön valahol?
Lehetsz második! – egyenlők között,
nem osztanak cinkelt lapokat előre,
gyorsan behúzott függönyök mögött.
Félelem nélkül élhet bárányok közt
a pásztor. A kutyája is, meg a farkas.
Becsüli egymást szegény és hatalmas.
Nem hőn vágyott kiváltság a kivétel,
s mindenkire igaz a Pitagorasz-tétel:
a derékszög nem hegyes, se homorú,
nem jár érdemtelennek babérkoszorú.
Egyenes derékkal járhat a merőleges,
párhuzamosok egymásnak jóbarátai,
így hátuk mögé nézni már felesleges.
A gyengébbet legyőzni, talmi érdem.
(ezt a sort leírni kicsit azért féltem…)
Tücsöknek jó szomszédja hangya, ki
nyitott ajtaját is bátran hátrahagyja…

Olyan világban szeretnék élni, hol
az igazság asztalánál szolgál a jog,
szentenciáitól nem háborog lelkünk,
kérdőjelek alá végre pontot tettünk.
A jövőnk, smink nélkül is szép lett,
nem egyismeretlenes a megoldóképlet.
Senki sem élhet már kétségek között:
a szomszéd fia Londonból hazaköltözött.
Többé nem lenézett fogalom a hála,
meghívnak egy koldust az operabálra,
díszvendégünk lesz egy dán királyfi,
s szívünkben az élet örök dilemmája…
A hamis szó békés, ártalmatlan fegyver,
csendkirályt játszik utcagyerekekkel.

„Közös” többszörösünk többé nem megosztó,
az árkok helyét temetik barázdák,
trikolórunk sem lesz vörös posztó,
józan izmusaink a tabulákat rázzák.
Költőink írnak jobb- és balladát is,
mikor a másság is megbecsült érték,
s Duna az Oltnak többé nem rivális.
Az ateista olykor, az Úr elé letérdel,
a hexameter újra elfogadott mérték,
héja, galambokkal malasztot ebédel.

Értjük, ha szólít az angolok beszéde,
s nem lesz vasárnap „voszkreszénye.”
Ahová mosolyogva néz le a Teremtő,
ahol ötből, már legalább háromszor
is négy marad, a konok kétszerkettő!

Miskolc, 2015. december 29.

Jacsó Pál az Irodalmi Rádió szerzője. Ügyvédként, 20 éve hétköznapjaim jó részét mások problémáinak megoldásával töltöm - így…