Volt egyszer egy kis falu a messzi hegyek között. Olyan kicsi volt, hogy csak egy utcája volt, ezért ennek az utcának még csak neve sem volt. Úgy különböztették meg a falubeliek, ki hol lakik, hogy az illetőnek az alvégen vagy a felvégen áll-e a háza. Dolgos, szorgalmas emberek laktak a faluban, annak mindkét végén, azonban állandóan versenyeztek, vitatkoztak egymással. Például, hogy az alvégen vagy a felvégen sütik-e a jobb rétest, a falu melyik részén tojnak nagyobb tojást a tyúkok. Napokig, sőt hetekig vitatkoztak azon, hol van a legjobb legelő, vagy a falu melyik végéből érdemes inkább kutyát hozni.

Sokszor úgy elmérgesedett a vitájuk, hogy a szolgabíróhoz fordultak, aki egyszer az egyik végnek adott igazat, máskor meg a másiknak, mert nagyon nem szerette a békétlenséget.

Legutóbb azon támadt viszály az alvég és a felvég között, hogy melyik részen nevelik a legszebb leányt.

Bizony nálunk. Állították a felvégiek. – A mi csillagszemű Marikánknak földig érő aranyhaja van, s annak olyan illata van, mint a friss hegyi pataknak tavasszal, s olyan a járása, mint mikor rózsákat ringat a szél a kertben.

Az alvégiek majd megpukkantak ennek hallatán.

Még hogy rózsákat ringat a szél! Ezek nem látták a mi Katinkánkat, hollófekete haja ragyog mint az ében, hangjában tündérek dalolnak, s csillagok gyúlnak a lába nyomában.

Mit ki nem találnak ezek a féleszűek – dohogtak a felvégiek, s már úgy tűnt, újra a szolgabíró elé kell vinni az ügyet, amikor a távolból egyszerre hatalmas porfelhő közeledett a falu felé, a föld dübörögni kezdett és széles hasadékok nyíltak rajta. A falubeliek reszketve figyelték, hogy milyen csapás közeledik. Aztán egy rettenetes égszakadás, földindulás közepette berohant a faluba egy hatalmas sárkány. Csak egy feje volt ugyan, de abból olyan nagy tűzet okádott, hogy a közeli erdő nagy részét nyomban leperzselte, s egy toppantásától csak úgy rengett a föld alatta.

A falubelieknek vacogott a foga a félelemtől.

A sárkány elbődült, azért jött, hogy a falu legszebb lányát magával vigye, s ha nem adják szépszerével, lerombolja az egész falut, a romokat felperzseli, s utána pedig a földbe tiporja az egészet. Három nap múlva érkezik a lányért – bömbölte, az pedig a legszebb ruhájában várja ezen a helyen.

Az alvégiek ezt hallva inuk szakadtával a közeli erdő megmaradt részébe rohantak. – Még szerencse, hogy a felvégen van a legszebb lány, legalább a mi Katinkánk megmenekül!

A felvégiek bebújtak az egérlukba, s onnan elő sem akartak bújni addig, amíg az alvégiek oda nem adják a sárkánynak a legszebbnek tartott Katinkájukat. Legalább a mi Marikánk megmenekül – sóhajtották.

Meghallotta ezt a szolgabíró és szörnyű méregbe gurult. Azonnal összehívta a falu népét a rejtekhelyekről és így szólt:

Atyafiak! Talán elment az a kevés eszetek is! Amíg ti itt vitatkoztok, bujkáltok, a sárkány lerombolja az egész falut, mindenünk odalesz! Akár melyik lányt viszi, a mi lányunkat viszi, nem adjuk egyiket sem. Fogjunk össze, védjük meg a falunkat, kergessük el a sárkányt!

A falubeliek megértették, hogy milyen ostobán viselkedtek, s ott nyomban döntöttek, összefognak, s elkergetik a sárkányt.

Három nap múlva – ahogy megígérte – megérkezett a sárkány. A falu határán felfújta magát, hatalmas orrlukaiból olyan forró levegőt fújt ki, hogy a fáról, meg a háztetőkről sült galambok potyogtak. Jött befelé a faluba, s amikor meglátta, hogy az ünneplőbe öltözött lány nem várja a megjelölt helyen, szörnyű méregbe gurult.

Velem mertek packázni, hitvány falusiak! – bömbölte. – Porrá rombolom a falutokat, benneteket pedig keresztben lenyellek! Ezzel egy hatalmasat toppantott, csak úgy rengett a föld alatta, aztán eltátotta a rettenetes száját. Erre vártak csak a rejtekhelyeken megbúvó falusiak. A szemközti fákon, háztetőkön megbújó legények parittyával egész kőzáport zúdítottak a sárkány kitátott szájába, az asszonyok pedig nyomban vedrekből vizet öntöttek bele úgy, hogy a sárkány tüzes torka csak füstölögni tudott, nem hogy tüzet okádni. Az atyafiak sem voltak restek, ki kapával, ki kaszával neki estek a meghökkent sárkánynak, aki ettől úgy megijedt, hogy füstölgő torkával nagy földrengés közepette világgá szaladt. A falu megmenekült.

Nagy volt az öröm az alvégen és a felvégen, egy nagy közös asztalt tettek a falu közepére, s ott együtt mulatoztak a szolgabíró nagy örömére. Én magam láttam, hogy egy alvégi és egy felvégi asszony egymás főztjét dicsérték, s a végén még pruszlikot is cseréltek egymással. Az alvégi tehenek ezután a felvégen legeltek, s a tyúkok is teljesen egyforma méretű tojásokat tojtak, a falu két legszebb lányát pedig hamarosan férjhez adták. Így volt, mese volt….

Tags:

Kert F. Klára az Irodalmi Rádió szerzője. Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem,…