Rózsa Iván: Az utolsó vacsora

 

 

Az egykor fiatalok, ma már inkább középkorúak, vacsorához készülődtek. A soha nem volt demokraták, sokkal inkább autokraták, jókedvűek voltak: úgy érezték, megint jót zabálnak. Szövetséget kötöttek egy nagy, közös zabálásra. Bár a „közös” kicsit relatív kategória; ők közös, azaz közpénzből szerettek zabálni. Az utolsó, nagy, „közös” zabálásra egy luxushotelben került sor: a helyszínen mások nem is lehettek jelen, csak egykor fiatal és soha nem volt, csak névleg demokraták. Az emberek, a „polgárok”, már akit még érdekelt a dolog, a „közös” orgia: a hotel éttermének üvegfalára tapadva, ácsingózva követték a vacsora fejleményeit. Az egykor fiatal, soha nem volt, csak színleg demokraták, előételnek orosz kaviárt, citrommal zabáltak, aztán padlizsánkrémes pirítóst Tel-Aviv módra, meg persze micset is: ez utóbbit a látszat kedvéért. A leves libaleves volt, macesz gombóccal, és az álcázás miatt gulyásleves is. A főétel is valahogy libából készült: libasült vörös káposztával és hagymás, tört krumplival. A lerágott libacombokat az asztal alá hajították, ahol a szolgáik összevesztek rajtuk. Néhány egykor fiatal, ám sohasem volt demokrata ekkorra már jóllakott, s elégedettségét jóízű böfögéssel, szellentgetéssel bizonyította. A szolgáikat nem zavarta ezen illetlen közjáték és kellemetlen szag: továbbra is marakodtak a koncon. Hogy jobban emésszenek, kóser szilvapálinkát, s persze megint a látszat kedvéért szatmári és erdélyi szilvapálinkát hörpintgettek az egykor fiatal, ám a gyakorlatban sohasem volt demokraták. Készítették a helyet a következő fogásra: gyomruk, bendőjük telhetetlen volt. A következő adag birkapörkölt volt, karcagi módra. Bár ők maguk nem nagyon szeretik a magyaros étkeket, legyűrték csak-csak ezt a kaját is. Utána is kellemes hangulatban böfögtek és szellentgettek. Szellemesek voltak. A szolgáiknak a padlóra lökték a maradék pörköltet. Őket e tény nem zavarta: hangos nyelvcsapásokkal felnyalták a padlóról a maradékot. A desszert flódni volt, s persze a hatás kedvéért máglyarakás és somlói galuska is. Annyit zabáltak az egykor fiatal és sohasem demokraták, hogy el kezdtek hányni a földre. A szolgáik megrémültek: ezt is fel kell nyalniuk?! Mindenesetre felmosták a hányadékot. A „polgárok”, vagyis az emberek, eddig türelemmel bámulták az üvegfal mögül e szakszerű rítust. De most már nekik is elegük lett az egészből: betörték az üvegfalat és elküldték dolgozni az egész csürhét. Az egykor fiatal, ám sohasem demokraták zavarba estek: nem tudták, hogyan kell melózni?! De aztán megtanulták: ki börtönben, ki fegyházban; ki kőbányában, ki ólombányában: ki itt, ki ott. És végre ráéreztek a munka édes-sós ízére…

 

 

Budakalász, 2016. július 13.

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. "Pécsett születtem 1959. május 27-én, az ikrek jegyében. Általános iskolában matematika tagozatos…