előadja: Kocsisné Heiler Éva
B.Mester Éva:
Háborgó
Most minden kezet ellökök magamtól.
Nem kell a részvét, nem kell a kevés.
Az egészet vártam, a mindent kínáltam!
És mi lett belőle? Csak szenvedés.
Összeszorított fogakkal döntök
és nem küzdök meg ma már mindenért.
Foszlani látom az álmaimat
és nem szövöm újra, már senkiért.
Barázdás lábnyomú éveim súlya
vállamon maradt, messze a kezed,
ám szentjánosbogárnyi fény gyűrűjében
csapdába zárt a képzelet.
És elhittem neked, hogy elindulsz hozzám
mezítláb, szárnyakon, mit tudom én,
parázsló vágyak labirintusában,
vagy nyár végén befagyott tó tetején.
Földhöz kell vágnom, mindazt, ami voltál,
vagy engem éget el, mindaz, ami vagy.
Nem tudom, miért neheztel az Isten?
Nem nyújt most reményt és megnyugvást sem ad.