Utoljára csókolt meg a hajnal
Elvesztettem szép, áldó kezét
Búcsúzni jött, többé nem marasztal
Harmatcseppek hullnak szerteszét

Indulnom kell, közel már a vége
Üveggolyóm távolba gurult
Otthon leszek, ígérem, estére
Átkozott a jelen, és a múlt

Sebeimből szebb virágok nyílnak
Lélegzetem egy dal lesz talán
Lerajzoltak már, és le is írtak
Főmérnökünk íróasztalán

Holnap újra látom csupasz vállad
Bár sokáig voltál fakó kép
Értem sírsz, a mennyországunk várhat
Egyszer talán megbocsátok még

Lassú szél fúj rég ismerős kertben
Rongyos lett az öreg nagykabát
Zöldhegy fáit csöndben elfelejtem
Árulóként megadja magát

Változatlan tehetetlenséggel
Árnyak leszünk, könnyű látomás
Egymáson taposni, mondd, miért kell
Nem tarthat meg, látod, senki más

Most először csókolt meg a reggel
Tompulnak a bágyadt csillagok
Nincs fájdalom, nincsen élő ember
Örök társad, árnyékod vagyok

 

Székely-Máté László 1969-ben született Győrött. Általános és középiskoláit a városban végezte. Először kitanulta a villanyszerelő szakmát, majd munka…