B. Mester Éva

 

Bogácsi november

 

 

Utamat térdig lebontott házfalak kísérik,

ami otthon volt, most távol tart, rideg.

A régi remények mind szétgurultak,

mint a parkban szétdobált üres üvegek.

 

A talaj menti fagytól megdermedt virágok

szomorú szirmait, az első havas eső

könnycseppben fürdeti, hópehelybe zárja.

Közel a tél. Krizantém daccal, tán túlélhető.

 

Az óriás nyárfa nem rég még várt rám, ki minden

viharban az egekre táncolta az elemek erejét.

De elhamvadt egy másik akaratra, szebb

ígéretre, öngyulladással. Ennyit ért.

 

A kispiacon most nem árulnak semmit.

Márton nap után a csend mindenkié.

A nénik tésztát gyúrnak otthon az élőknek,

vagy koszorút fonnak. Álmuk a tegnapé.

 

Élet és halál közt, itt közel a Föld szíve,

dobbanása a patak gőzében megremeg.

A fürdő vizében most alig van vendég,

a kupola alatt álmos köd szendereg.

 

Gondolataim, a ruhámban maradtak.

(Vers lesz belőlük, vagy buborék?)

Most csak a víz becéz. Üres fejjel, elernyedt

testtel, kifosztott lelkem a semmibe néz.

 

A hatalmas pára láthatatlanná tesz,

elmos mindent a testmeleg ölelés.

Biztonságban, mint anyám ölében egykor.

Na, most!  Most indulhat az újratervezés!

 

 

  1. november 24.

 

 

 

B. Mester Éva az Irodalmi Rádió szerzője. Hét testvérem volt, hat állandó lakcímem és tíz munkahelyem. Van két…