Egy új esély

  1. fejezet

 

Július 16, kedd

Barbi vagyok 14 éves gimnazista és ez az én naplóm. Egy balesetben, ami 2 éve volt súlyosan megsérültem, ahogy a lovam, Árnyék is. De ő sajnos már nem él. Én tolókocsis lettem és azóta 2 álmom van. Az egyik az, hogy újra járhassak. A másik pedig, hogy legyen egy olyan lovam, mint Árnyék volt. A mai egy különleges nap.

-Gyere kicsim megyünk!- jelentette be anya amikor kiléptem az ajtón. Tudom jól, hogy hova megyünk. A kórházba. Megműtenek, és ha sikeres lesz, akkor újra járhatok. Ha nem… Akkor maradok ilyen. Beszálltam a kocsiba és elindultunk. A kórházhoz érve azt láttam, hogy nagyon sokan vannak olyanok, mint én. Nekik mi lehet a múltjuk? Talán ők is ilyen súlyos balesetet szenvedtek, mint én? Vagy talán rosszabbat? Miközben ezen agyaltam már sorra is kerültünk. Beléptem a szobába és egy kábé 30 éves 180 cm magas orvossal találtam szembe magam.

-Szia! Te vagy Barbi igaz? Rendben. Akkor ma én foglak műteni. A nevem pedig Csaba. De szólíts nyugodtan Csabinak.Ma bent leszel tartva és este lesz a műtét. A termed pedig a… 127-es. Menj be nyugodtan és ismerkedj a többiekkel, akik még abban a teremben vannak. Anyukád, pedig addig elmehet hozni neked valamit.-mosolygott rám kedvesen. Hát…ööö oké. Ez gyors volt. Mondtam anyának, hogy hozza be a telefonomat és egy könyvet. Én ezekkel el is leszek. Oké…127-es terem. 124,125,126 és a 127. Benyitottam és egy kábé 10 éves lánnyal és egy… egy 16 éves körüli fiúval találtam szembe magam. Mindketten engem néztek. Nem csoda hisz úgy gurultam be a tolókocsimmal. – Sziasztok! Barbi vagyok. És ti?- köszöntem zavartan.

– Léna- köszöntött gorombán a 10 éves lány. Oké azt hiszem, nem leszünk LB-k. Már csak egy esélyem volt. Félve néztem a fiúra.

-Szia! Az én nevem Dávid. – vigyorgott és én pedig elolvadtam. Na, jó. Barna kócos haj, kék Supermann-es pólóval. Zavaromban valahogy feltápászkodtam a mellette lévő ágyra bár alig sikerült.- Segítsek?

– Öööö…nem kell, köszi.- végre feljutottam. Amúgy velem se sok baj van, de hogy szerethetne belém? Sose. Én átlagos vagyok. Barna haj egy lilás tinccsel és oldal frufruval, barna kardigán, csíkos pulcsi egy farmer és egy bakancs. Mellesleg szemüveg is. – Te hogy hogy itt vagy? – kérdeztem mivel nem láttam rajta semmit, amiért ide kerülhetett volna.

– Lábtörés. Gördeszkával trükköztem és elestem. De más semmi komoly. Holnap müttenek. – vonogatta a vállát. Aha, szóval ő ilyen laza. Na, ne már!- És te? Vagyis hogy… izé..-kereste a szavakat én pedig felnevettem.

– Értem. Hát… lovas baleset.- idéztem vissza a történteket.

– Bővebben? – mosolygott. Oké senkinek nem szoktam elmondani, hogy mi történt. De ez valahogy mégis más. Nagy levegőt vettem és elkezdtem.

– Oké. Erről senkinek sem szoktam beszélni, de oké. 2 éve volt, hogy elmentünk a barátnőmmel, Kittivel terepre. Én Árnyékkal. Ő volt az én kedvenc lovam. Már sokáig tanultam ugratni és azt hittem ment. Vagyis akkor még ment. Elértünk egy hídhoz, ami el volt törve. Biztattam Kitti-t, hogy ugorjunk. Ő nem nagyon akart, de belement. Beindítottam a lovam vágtába és készültünk az ugrásra. Nem láttam nagyon, hogy mekkora volt a törés. De hatalmasat zuhantunk. Még hallottam Kitti kiáltását, ahogy nevemet sikoltja. A lovam meghalt én pedig…hát igy végeztem.- mutattam a tolókocsimra.

– Hű…Sajnálom. Tehát mi ilyen bevállalósak vagyunk.- vigyorgott és én is elmosolyodtam. Ez fura volt, mert soha nem mosolyogtam azon, ha elmondom, mi történt vagy legalább csak felidézem. – Amúgy te melyik iskolába jársz? Én ide Balatonboglárra. És ott is lakom. Te?

-Én is – mosolyodtam el. Várjunk, ez azt jelenti…- Akkor mi ugyanabba az iskolába járunk?- döbbentem le totálisan,hiszen még ezt a fiút soha nem láttam.

– Ezek szerint! Tehát többször is találkozhatunk-, azt hiszem megkedveltem ezt a fiút. Hogy mennyire? Totálisan. 🙂 Anya ideért a cuccaimmal úgyhogy kezelésbe is vettem a telefonom- Van Facebookod? Bejelölhetlek?

– Van. És igen. – elárasztott a boldogság. Be akar jelölni! És barátkozik velem!! Atya ég! – Oké akkor te vagy… Kelemen Dávid?

-Igen. Te pedig Ádám Barbara? – igen nekünk ilyen hülye nevünk van.

-Aha.-nevettem fel.- Asszem mennem kell a műtétre. Ha sikerül újra járhatok- álmodoztam, de egyben féltem is.

– Sok sikert. Ügyes légy!- puszilta meg az arcom. Hűűű. Lesápadtam és hamar megköszöntem és indultam is, amikor újra megszólitott.-És ha…ha nem sikerül?- kérdezte keserűen.

– Akkor maradok ilyen. – vontam meg a vállam. Sikerülni fog. Remélem.

 

Július 17, szerda

Újra otthon, egy új ismerőssel és egy új élettel. A műtét sikeres volt. Olyan boldog voltam, mint még soha. Mikor visszamentem botladozva ugrottam Dávid nyakába és már majdnem sírtam az örömtől. – Sikerült! Úristen sikerült!- ugráltam még mindig Dávidba kapaszkodva. Ja és ő is már kijött a kórházból és itt van anyu lovardájába. Ja említettem már hogy van egy lovardánk? 🙂

– Oké,oké! Ügyes vagy! Gyere, segítek.- Fogta meg a kezem én pedig megköszöntem. Elindultunk ki a lovardából egy közeli tóhoz. Mivel nyár volt rövidgatyát és has pólót vettem fel, a hajamat pedig begumiztam. Ehhez képest Dávid… Térdig érő rövidnadrág, napszemüveg és egy sima póló. Lebarnult bőr és.. ahww. Csak nagyon helyes. Nincs szó, ami leírhatná. – Rendben hoztam piknik kosarat és ide most leülünk és eszünk.- utasított és együtt megterítetünk. Leültünk a friss fűbe egy nyári szellő, pedig belekapott a hajamba. Sose voltam még ilyen boldog.

– Figyelj…-néztem mélyen a kék szempárba- Ugye tudod,hogy te vagy az első olyan ember, akinek elmondtam,hogy mi történt?-kérdeztem apró mosollyal.

– És miért én vagyok az első? – vigyorgott sejtve a dolgot. Sejtve, hogy szeretem.

– Mert benned bízom meg. – mondtam összeszorított szívvel. Ez így is volt. Nem tudom miért, de ő volt az első fiú, akiben megbíztam. – Az iskolában mindenki utál. Csak Kitti a barátnőm. Csúfolnak, mert ilyen vagyok. – szontyolodtam el hamar, de Dávid megfogta a kezem és felemelte a fejem.

-Nézd. Az osztálytársaid ezek szerint nagyon hülyék. Ha egy sérült lányt csúfolnak és még nincs is igazuk, mert iszonyat szép vagy… Akkor nem vagy közéjük való. Mond meg nekik hogy igenis baleseted volt. Miért? Mert bátor vagy. Ezt ki merné utánad csinálni? Azt mondják csúnya vagy? Na, előbb ők nézzenek tükörbe. Ha te vagy a csúnya nem tudom ki a szép. Mert te igenis nagyon szép vagy. És őket pedig felejtsd el. Mondjanak bármit,de ha még egyszer bántanak, akkor én fogok közbelépni- mondta komolyan én pedig újra elájultam. Azt mondta, hogy szép (!!!!!) vagyok. Na, ezt se hallottam még.

– Komolyan ezt gondolod?- vigyorogtam, mint a tejbe tök.

– Igen ezt. Amúgy meg… együnk, mert kihűl a kaja- nevetett fel.

– Oké. Amúgy az hogy lehet, hogy egy iskolába járunk,de még nem találkoztunk?- kérdeztem miközben beleharaptam egy fánkba. Hm… vajon ő csinálta?

-Nem tudom. Nagyon sokan vannak ott.

Kötél Doroti Az irodalmi Rádió szerzője. 15 éves vagyok,  Mezőszentgyörgyön élek,a Lánczos Kornél Gimnázium tanulója vagyok Székesfehérváron.Kis korom…