A halál árnyékában

A néma csend, hol emlék pereg,
hol a könny fedi be mindezt.
Mikor csak ül az ember az ágynál.
Ahol az asztalon rózsafüzér, biblia fekszik hátán.

Csak nézi a test hanyatlását,
apró, szuszogó sóhajtását.
A szín és a test változását.
S érzi mellkasában szíve szorítását.

A torzalak, hideg kezű halál
járja táncát a betegágynál.
Nyújtja kezét, vinné az árvát,
de ő még harcol, dacol, életet várná.

S mire újra ránézek,
már csak a test hever,
üveges tekintettel
az Úrra figyel.

A mellette lévőnek szíve szakad,
önmagát vádolva marcangolja.
Mondd, miért téged, s nem engem,
Mért kell nekem még élnem?

Elég volt már mindenből nekem,
most fáj az emléked is itt bent.
Fekete ruha takarja testem,
ülök itt melletted összetört kétségbe esetten.

S újra a néma csend köszönt reám,
mit elnyel a néma gyász.
A csend, mégis valami megtöri,
ahogy a pók a hálóját a sarokban szövi.

Olaszfalu, 2016. december 26.

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…