Lehetetlen barát

 

A Lovas Sportegyesület kapujában álltam, éppen amikor egy SMS érkezett. Már előre tudtam, hogy kitől jött és hogy körülbelül mi áll benne. Sóhajtva vettem elő a telefonomat és megnyitottam az üzenet. A feladó szokás szerint ismeretlen. Az üzenet igen lényegre törő volt:

“Be ne tedd ide a lábad, különben meghalsz!”

Nem nagyon érdekelt. Biztos csak valaki szórakozik, hogy elrendítsen az álmomtól. De ezt nem hagyhatom. Bementem a hatalmas épületbe. Valami papírokat kellett aláírnom. Az egyesület igazgatója ünnepélyesen és kedvesen fogadott. Bár én éreztem benne valami gonoszságot. De lehet, hogy csak az érzéseim csalnak. Leültetett egy bőrszékre és ő is leült velem szembe.

-Szóval…Annabelle igaz? Üdvözöllek itt nálunk. Gondolom már sokat hallottál erről a helyről, hiszen mi vagyunk az ország legjobbjai. A legjobb lovakkal és lovasokkal. Miután aláírtad a papírokat elvezetlek a lovadhoz, aki csak a tied lesz. Itt vannak a papírok és itt írd alá-oda tette elém a lapokat, én pedig ráfirkantottam a nevemet-Köszönöm. Akkor ezzel meg is lennénk. Az istállót gondolom, felismered a lovad neve pedig,Darkness. Nincs kedvem elvezetni téged, úgyhogy menj. Szabad vagy most már.

Kimentem az épületből és kerestem az istállót. A lovamnak nagyon szép neve van. Darkness.. Különleges, de gyönyörű. Végre megtaláltam. Nagyon szép lovak voltak a boxokban. Egy hatalmas éjfekete lónál álltam meg. Ő volt az én lovam Darkness. Gyönyörű volt. Andalúz volt kiírva, de én Luzitano és Fríz keveréknek néztem. Bementem a boxba és elkezdtem vele barátkozni. Közeleg a nagy verseny is. Ha nincs meg köztünk a bizalom semmi esély. Lepucoltam és hoztam neki répát. Megkerestem a felszereléseit. Még azok is gyönyörűek voltak és az éjfekete lovon nagyon jól mutattak ezek a türkizkék dolgok. Kivezettem az istállóból egy karámba ahol senki sem volt. Darkness elég nyugtalan volt és ideges. Beletettem a lábamat a kengyelbe és erre hátrahúzta a füleit. Amikor fel akartam ülni, akkor pedig hirtelen bakolt egyet és elvágtázott. Én sikeresen a földön landoltam. Egy kicsit fájt. Felálltam és elmentem a lovamért. Újra megpróbálkoztam a visszaüléssel. Most is bakolgatott, de fent tudtam maradni. Úgy látszik Darknesst nem lesz könnyű betanítani. Egy kis idő után jobb lett. Már rendesen parancsra tudott abban az ütemben menni, amire utasítottam. Néhányszor bakolt, de már nem olyan hatalmasakat. Be kell vallanom, hogy nagyon jó ló. Ugratni még nem próbálkozok meg vele, de nemsokára annak is eljön az ideje. Ez a verseny nagyon sokat számít. Miközben vezettem be Darknesst arra lettem figyelmes, hogy egy nagyon fura lány áll az istálló mellett és engem néz. A lovam nyugtalan lett és egy pillanatra visszafordultam hozzá, hogy lenyugtassam.

 

Mire újra odafordultam, ahol a lányt láttam, nem volt ott senki. Körbenéztem, de rajtam kívül csak a többi lovas volt. Bevittem a boxba Darknesst, leszereltem és lepucoltam. Adtam neki almát és zabot. Megdicsértem és kimentem, hogy utánajárjak az előbbi esetnek. Már javában sétálgattam, amikor egyszer csak megrezzent a telefonom. Azt gondoltam, hogy anyu irt vissza, de a képernyő egy ismeretlen számot jelzett. Megnyitottam az üzenetet. Ez állt benne:

“Nem megmondtam? Ha nem hagyod itt ezt a lovardát szörnyű életed lesz! Nem fogom hagyni, hogy megnyerd a versenyt!”

Imádom az ilyen üzeneteket. Körbenéztem, de sehol nem volt senki, mivel már sötétedett. Több mint 3 órán keresztül kerestem a lányt, de nem jutottam semmire. Úgy döntöttem, hogy elmegyek egy éjszakai tereplovaglásra. Darknessel elindultunk a vak sötétségbe. Nem ismertem az utakat csak szerettem volna már egy kicsit egyedül lenni és gondolkodni. A telefonom ismét megrezzent a zsebemben. Ezt nem hiszem el. Csak egy kis nyugalomra vágytam…Megnyitottam és szokás szerint az ismeretlen feladótól ez az üzenet jött:

“Tudom, hogy hol vagy. Most elkaplak, és nem menekülsz. Tőlem nem szabadulsz egykönnyen drágám!”

Egy kicsit féltem és körbenéztem. Nem láttam senkit, de nem akartam elmenni onnan. Le akartam leplezni ki az, aki ijesztget és meg akartam állítani. Nem futhatok örökké. Hallottam, ahogyan a levelek és az ágak recsegnek. Vagyis közeledik. Mögöttem jött a fekete alak. Felismertem azt a lányt, akit az istállónál láttam. Paráztam, hogy most mi lesz. Nem szólt semmit csak állt előttem. Végül én beszéltem hozzá:

– Mit akarsz tőlem?

-Azt, hogy ne menj a versenyre és hagyd el a lovardát! Nem megmondtam?!-mondta dühösen a lány rekedt hanggal. – Ez a ló az enyém! És a verseny első helyét is én érdemlem meg!

– Miért lenne a tiéd és mi az, hogy te érdemled meg?- nevettem a képébe.

– Úgy , ahogy mondtam! Nem értetted? Nem látod, hogy én már nem élek? És az életemet akarom visszakapni! – dühöngött és egyszer csak sírva fakadt. – Darkness volt az én lovam, amíg ezen a versenyen csak 1 évvel ezelőtt, lovas balesetben el nem veszítettem a versenyt és az életemet. Tudom, hogy nem térhetek már vissza, de még mindig reménykedek. És utálom azokat, akik a helyemben vannak és meg tudják csinálni. Gondolom megérted. És sajnálom, hogy ilyen voltam veled-szomorúsággal és bűntudattal mondta ezt. Tudtam, hogy igazat mond.

-Értem. Sajnálom, hogy ezt kellett átélned. De a versenyre muszáj mennem és remélem,

 

megérted-szomorodtam el és mosolyogva simogattam meg a vállát- De amúgy nem lenne kedved eljönni? És ha akarod, felülhetsz Darknessre és úgy megyünk haza most oké?

-Köszönöm ez nagyon kedves tőled. Nem tudtam, hogy ilyen leszel azok után, amiket tettem és kívántam neked-mosolyodott el bűnbánóan.

-Ez csak természetes! Na, gyere, pattanj fel-megfogtam Darknesst, hogy el ne induljon és a lány fent is volt a nyeregben-Hé a nevedet még meg sem kérdeztem! Hogy hívnak?

-Sara. Te, pedig Annabelle.-odanyújtottam neki a kantárszárat és úgy sétáltunk hazafelé. Mikor visszaértünk a lovardába, bementünk a gyakorlópályára. Holnap lesz a verseny, úgyhogy egy kicsit gyakorolni kellett. Darkness gyönyörűen ugrott és meg is dicsértem a teljesítményéért. Sara végig ott állt a karámnál és nézte az edzést. Nagyon megsajnáltam szegény lányt.

-Figyelj, most beviszem Darknesst és elmegyek aludni. Neked van hol aludnod?- kérdeztem, miközben szereltem le a lovamat.-Persze. Az istállóban szoktam aludni. Nem kell miattam aggódni. Szeretek itt lenni-mosolygott rám és megsimogatta Darkness nyakát- Menj csak. Holnap nagy versenyed lesz!

Másnap fáradtan ébredtem. Sietnem kellett, hamar felöltöztem a versenyző ruhámba. Lesétáltam az istállóhoz és Darknesst kerestem, de nem volt ott. És a cuccai sem. Kimentem innen és megláttam a lovamat, mellette pedig Sarat. Megkönnyebbülten mentem oda hozzájuk.

-Húú Sara! A frászt hoztad rám. Azt hittem, hogy ellopták Darknesst!

-Ne aggódj, csak megcsináltam helyetted a munkát, mert tudtam, hogy fáradt leszel-mosolygott, rám kedvesen- Nem sokára te jössz! Pattanj fel!

Felültem a lovamra és kedves szavakat suttogtam a fülébe, miközben már a nevemet mondták a hangoskimondóba. Beálltunk a rajthoz és vártuk a dudát. A közönség morajlott és szurkolt a saját ismerősének. Én nem láttam egyik családtagomat, sem ami iszonyatosan elszomorított. Felharsant a rajtot jelző hang és nekiindultunk Darknessel. Kiválóan teljesítettünk és az első helyen végeztünk. A verseny végén boldogan mentem oda Sarahoz.-Gratulálok!- mondta szomorú mosollyal- Nagyon ügyesek voltatok.

-Köszönjük! De ez téged illet!-odanyújtottam neki a díjat, amit kaptam. Az ő neve volt ráírva, amin nagyon csodálkozott- Igen, a te nevedre kértem. Ahogy mondtad, te érdemled meg.

-Úristen nagyon köszönöm! Igazán nem kellett volna. Nagyon imádlak!-szorosan megölelt és most látszott rajta, hogy boldog. Ennek pedig örültem. A mai napot sikeresen zártam. Egy győzelem és egy új ,meglehetősen furcsa barát.

Kötél Doroti Az irodalmi Rádió szerzője. 15 éves vagyok,  Mezőszentgyörgyön élek,a Lánczos Kornél Gimnázium tanulója vagyok Székesfehérváron.Kis korom…