Hova jutottunk.

Sajnálom az elfecsérelt ifjuságom
Amivel büszkélkedhetek, csupán a Családom
A sors kegyét ki kellett volna használnom
Isten áldását minduntalan meghálálnom

Szégyen: elfogadtam a kétszinü világot
Báránybőrbe bújva szedtem a virágot
Ott kopogtattam, ahol nem kellett volna
Keserü sóhajom most nem így dalolna

Körbe-körbe lángnyelvek villogtak
Miközben fúle is volt a puszta falaknak
Sötét szellemképek járták a néma éjszakát
Hálójukból az áldozatot zárkáikba szállitották

Hova lettek: vérpadra,vagy Gulagra
Távoli farkasorditó szelek szárnyára
Mit itthagytak emlékek és könnyek
Közben egyre ávós bitangok születtek

Nem biztál sem apádban sem magadban
Hol jól érezted magad csupán az árnyékban
Vagy vitted a zászlót az első sorban
Vagy levetkőzted álmaid abban a korban

A mában visszaköszönnek a múltad átkai
Hiába nyilnak egyre tágabbá szemed pupillái
Szellemüldözőid kiforditott öltönyükben
Vizesárkot ácsolnak a torzult lelkükben

Hideglelés fut át megfáradt testemen
Hány nap vár még rám míg békémet meglelem
Véreimért való aggódásom is már régen elvesztettem
A keresztbe kapaszkodva talán elnyerhetem üdvösségem

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…