Útszélén szalad egy bodobács bogár
a gyermek fút, majd meg – meg áll.
Felkapja, hordozza kicsit tenyerén.
Kérdőn néz, – szeretjük őt te meg én?
Ha szereted tedd le hát …
aprócska életét élje csak tovább.
Helyet lel neki szaporán a fűben,
s két szeme égető tűzben.
Kérdésre kérdés még ezer meg egy,
mosoly a szája szélén, ott pihen meg.
Ártatlan lelkébe minden belefér,
még nem követel csak kér.
Nyílik a Világ feléje, ablaka kitárva,
szeretet szirmát szórom rá vigyázva.