Kacifántos történet

 

Idős bácsi totyog be a gyógyszertárba. Kissé elhanyagolt a külseje, egyenes termete ellenére csoszogva jár. Majdnem kopaszra nyírt fején néhány ősz hajcsomó. Érthetően, de lassan mondja az egyszerű szavakat.

Több gyógyszert szeretne kiváltani, mint mondja a közelben lakó lányának vinné. A gyógyszerész sorban üti a gépbe a recepteket, majd közli a végeredményt: tizenhétezer néhányszáz forint. A bácsi megdöbben, és zavart magyarázkodásba kezd, hogy nincs nála ennyi pénz, nem számított rá, hogy ennyi lesz, mivel „nem szokott ez ilyen sok lenni.”

A gyógyszertáras türelmesen meghallgatja, és válaszol, hogy semmi probléma. Egyben két lehetőséget is felajánl: vagy félreteszi egy zacskóban az egészet, menjen el pénzért és jöjjön vissza érte, vagy visszaszámol annyit amennyi pénze van és a legfontosabbakat kiadja.

Ekkor megszólal a mögötte sorban álló következő beteg.  Mégis mennyi pénze van?  Kérdezi érezhető jóindulattal. Alacsony, idősödő, rendezett körülmények között élő hölgynek tűnik. Nem erőszakos, nem tolakodó, egyszerűen érdeklődik. Beszédéből kivehető a segítő szándék.

– Most hagyjon, kérem! Elég egyszerre egy problémával foglalkozni – utasítja el ingerülten a bácsi. A néni csöndben marad és tovább várakozik, mígnem a másik ablakhoz szólítják. Odalép, de mielőtt átadná a recepteket ismét próbálkozik, bár  – mindenki számára jól hallhatóan – most a fiatal gyógyszerésznek ismétli meg „ajánlatát”.  Számolja meg a bácsi a pénzt, egyáltalán mennyivel kellene kiegészíteni? A szőke, csinoska fiatal gyógyszerészhölgy sem érti a célzást, nem veszi a lapot, hogy egy bátortalan próbálkozásról, segítségnyújtásról van szó. Másrészt meg: azt még tényleg nem számolták meg, hogy mennyi pénze van a bácsinak, mindössze csak annyit tudni, hogy: „kevés”.

Mindenki erre figyeli a kis gyógyszertárban.

A bácsi végül egy köztes, harmadik megoldást választ – a gyógyszerészek legnagyobb meglepetésére, hiszen, elmondja, hogy két kerülettel arrébb lakik, – most elvisz, amit tud, de haza buszozik pénzért és a többiért visszajön még ma – ígéri. Aminek semmi látható értelme nincs, hiszen – mint a gyógyszerész fel is hívja rá a figyelmét kedvesen – ezért igazán nem érdemes visszajönnie, sokkal közelebb is talál gyógyszertárat. A bácsi ragaszkodik az ötletéhez, majd fizet és távozik.

A sorban állók napirendre térnek, a néninek elkezdik összeszedni a gyógyszereit, a bácsi helyére új beteget hívnak.

Még ott vannak a jelenet szemtanúi, amikor ismét nyílik az ajtó, s a bácsi kéretlenül odacsoszog az ablakhoz. Kezében bankkártyát lobogtat, s fennhangon érdeklődik, hogy ez jó-e?  Hát persze – mondják neki.

De hát ez végig itt volt nálam, miért nem mondták, hogy jó? – korholj a gyógyszerészeket, akik zavartan mosolyognak az abszurd helyzeten.

Csak a néni nem nevet. Az egyetlen, aki segíteni akart, s amit – furcsa módon – egyetlen érintett sem vette észre.

 

Gyarmati Gábor

Gyarmati Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Történelmünk fénylő csillaga, az utolsó, eltiport forradalom idején, vérzivataros időszakban születtem. S…