Elérkezett az idő, hogy vége legyen,
Hisz csak játszottad az érzésedet.
Mindig elhagysz, egyedül maradok,
Ihletem, sikerem csalódást kapok.
Igaz most könnyezem nehéz lelkem,
Hisz én nem leszek sikeres.
Hibás a mű, hibás az alkotás.
Ugyan kinek kell akár e vallomás.
Álmodtam merészet, éreztem szerelmed.
De te mindig elhagysz, s nem fogod kezemet.
Így tovább álmodok egy merészet.
S majd egyszer talán teljesül újra érzésem.
Itt ülök, emlékezem mit is kaptam tőled?
Egy egész életet s te mégis most elveszed.
Tudom, még álmodnom kell egy merészet,
Hogy visszakapjam szerelmed.
S akkor lesz, mit mutassak másnak,
Esélyem lesz a valóságba.
S talán már nem lesz hibás az alkotás,
Érdekelni fog valakit egy vallomás.
Így most elengedem kezed,
Nem suttog a toll kezembe.
Nem, beszél a papír nekem,
Pihenjen a fiókba az egész tested.
S majd ha újra találkozunk,
Te meg fogod kezem szorosan,
Magadhoz öleled lelkemet.
És ekkor érzem igazán mit is jelent a szerelmed.
Olaszfalu2017. Július.27