Kíváncsiskodó hópelyhek villantak meg az ablaknál a szűrt fényben. Az angyalok mámorító zenéje szólt benn, mikor a család befejezte az ünnepi vacsorát.

ANYA: Gyere kisfiam! Nézzük meg, milyen ajándék van a fa alatt!

FIÚ: Én bontom ki! Én bontom ki! Anya, ez egy autó?! Markoló!  Szééép, de én egy kis zongorát szerettem volna!

Majd félrevonult a sarokba és játszani kezdett újdonsült szerzeményével, tologatta jobbra, balra. Hosszasan nézegette. Közben elégedett arcot mutatott a csalódása ellenére.

 

A téli szünetben sokat voltak együtt az édesanyjával, szánkózni mentek, futkostak, hemperegve megmártóztak a hóban. Ellátogatták az anya barátnőjéékhez is. Nagyon szerettek a gyerekek is együtt lenni.

 

***

 

Január másodika is egy ilyen nap volt.

 

ANYA: Menjetek, játszatok együtt Zolikával!

 

De a fiúcska most nem ment el anyja mellől. Leült a lába mellé és nézte a tekéző másikat.

 

ANYA: Menjél, te is gurítsál!

 

De a gyerek nem mozdult. Távolról figyelte csak, hogy a másik mit csinál.

 

ANYA BARÁTNŐJE: Hagyd, most ilyen napja van. Ők sem mindig egyformák.

 

Ez így is maradt tovább. Búcsúzáskor még Zolika hívta, hogy ugorjanak le a lépcsőről, de erre sem reagált. Csak nézett némán.

Teltek a napok, anya újra dolgozni járt, félnapokat a nagyszülőknél töltötte. Hozta, vitte a játékait, lefoglalta magát. A nagyszülők nem panaszkodtak semmire. Jól megvagyunk együtt, mondták olykor, olykor. Nem sokat beszél, inkább maga szeret lenni, órákig elvan egy autóval.

A nap második felében az anya mégis egyre gyakrabban volt nyugtalan.

 Ez a gyerek nem szól semmit!! Ha akar valamit, elintézi maga. Széket visz a polchoz, le-  veszi magának , amit szeretne. Kinyitja a hűtőszekrényt, ha éhes.  Ha kérdezem, nem felel?!

Nincs semmi baj, csak mostanában nincs kedve biztosan beszélni.

Elhesegette magától azt a kérdést, hogy valami probléma lehet a gyermekkel. Sokszor ismételgette magában, hogy valójában napról napra fejlődik

Megtanult tisztán enni. Be tudja kapcsolni a rádiót, mostanában egyre jobban biciklizik.

De nem tudott nyugodt lenni. Egyre gyakrabban tett fel neki provokatív kérdéseket, hogy muszáj legyen megszólalnia. De mind sikertelenebbül. Az anya teljes kétségbeesés állapotába került.

 Régebben a Hóc, hóc katonából ismételgette a verseket, naponta elmondta a „Hófehérkét”

Sokszor délben mikor aludt, már örültem, hogy csend van. Most meg……?

 

A család többi tagja nyugtatgatta, hogy nincs semmi baj, aranyos, fejlett gyermek. Most van a „dackorszak”, biztos így jön ki nála.

***

ANYA: Akkor sem bírom tovább, elviszem az orvoshoz!

GYERMEKORVOS: Kedves Anyuka! Nincs semmi baj. Születése óta ismerem a fiát, ép, egészséges gyermek. Előfordulhat bárkinél „szakmai ártalom”. A pedagógusok általában többet várnak csemetéiktől. Legyen türelmes! Mindennek megvan a maga ideje.

 

Az anya továbbra is küszködött az érzéseivel. Próbált nyugodt maradni, de nem sikerült. Most már napjainak nagy része azzal telt, hogy le sem vette tekintetét a mindenéről. Leste, hogy mikor szólal meg. Melyik hangra lehet már rá mondani, hogy az „szó”, amit hetekkel ezelőtt oly sokat mondott. Hiszen sokszor be nem állt a szája sose.

 

***

Egyik nap gyakrabban járt a mosdóba Petike.  Az anya nem is azon gondolkodott, hogy mi lehet az oka, hanem egy lehetőséget látott benne, hogy újra orvoshoz vigye. Újra el akarta mondani, hogy segítsenek, mert baj van.

 

ANYA: Továbbra sem beszél. Kééérem vizsgálja meg!

GYERMEKORVOS: Írom azonnal a beutalót, már holnap vigyék be a pszichiátriára!

 

Rettentő a döbbenet.

 Már ő is látja. De akkor mégis baj van? Nem csak én mondom már! Mi lesz most?! Azonnal a pszichiátriára! Eddig semmi! Most meg pszichiátria! Drága, drága kisfiam, mi lesz most veled?!

Ekkor még nem tudta, hogy gyermeke nem beszél már s o h a, s o h a.

Sorsa véglegesen e l d ő l t hetekkel ezelőtt.

 

 

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…