Kánikulában 2,

Vakitó napban állok, s türelmesen várok
Hűs szellőt,az ég irgalmából szolid nyári esőt
A hőségtől ellágyult izmaimban megújuló erőt
A holnapban enyhitő megváltó jövendőt

Látok egy asszonyt, ahogy közelit felém
Hisz Ő az én párom nyilal a felismerés belém
Mindkét kezében mázsás terhekkel
Arcán, eltakarva ráncait, izzadtságcseppek

Szikla, melyre gyermekeimmel mindig épitkezhettünk
Örömünkben ,s bánatunkban mindenütt együtt élt velünk
Végtelen virágos kertekké vált közös szerelmünk,
A hegymenetben, vagy a szakadék szélén szorosan fogta kezünk

Csaknem ötven éves szolgálat van a tarisznyájában
Jóság, szelidség,s szeretet rejtezik kamrájában
A Krisztusi szikla volt mindig az iránymutatója
S úgy él, mint a megváltó keresztjének hordozója

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…