Szabadulnék, lennék űzött vad,
Nem állna utamba semmi had.
Szívemet mardossa a kín sava,
Vágyódó lelkemnek bús szava.
Gúzsba kötve pincében élek,
Rabként apró boldogságkövekhez férek,
Szabadulnék, mint a vadgalamb,
Kit vadászok űznek minduntalan.
Ketrecbe zárnak, örömteli házba,
Kellemes szobába, hol sok finomság várna.
Meleg dúc, szeretetteli otthon,
De a galamb tekintete csüng a horizonton.
Lelke innen messze vágyna,
Boldogságnak csúcsát járva,
Felhők felett tova szállna,
Újabb szerelemre várva.
Kedves Eszter!
Kicsit szomorkás, melankolikus, de nagyon szép vers!
Üdvözlettel: Misi
Utóirat. Szívesen olvasnék még mást is Öntől, ha lenne rá mód – mondjuk itt, blogon -! 🙂
Kedves Misi!
Nagyon szépen köszönöm az elismerő szavakat és a bizalmat mindhárom versemhez. Fogok még közzé tenni a közeljövőben ezen a fórumon alkotásokat, csak az a fránya időgépezet foroghatna lassabban, hogy ilyesmire is jusson elég lehetőségem. 🙂
Üdvözlettel,
Eszti