Fehér takaró alatt kicsi ház,
Pici ablak az oldalán.
Tetején szalmaszál,
Itt éldegél anyókánk.

Öreganyó havat seper, az arcán könny pihen.
Orcáján a szeretett színe,
Piros pozsgás úgy kilencven fele.
Törékeny teste sepreget, hogy ne fázón szegényke.

Ölébe viszi rőzse csokrát.
Befűti a kicsi kályhát.
Csak ül magányosan csendben,
Bibliát olvasgat rendre.

Meg gyújtja az első gyertyát,
S jő a második s így tovább.
Szíve bánatosan dobban,
Hisz évek ott a egyedül van.

Meg keni zsíros kenyerét,
S leül a fenyő mellé,
Rajta farkasalma ezüstpapíros dió,
S anyóka könnyezve ül s motyog.

Oda künn kemény hidegben,
Dühösen fú, a szél visz mindent.
Anyóka ül s imádkozik egyet,
Majd bús szível, pihen el.

Csikordul az idő foga
Az ablak is deres.
De a kicsi házból
már nem jön elő a szeretett

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…