Leéneklem Neked a Holdat

 

Leéneklem Neked a Holdat, mert csak azt, csak azt akarod,

himbálózik fenn az égen, egy imbolygó csónakon.

Nincs benne a csónakos, csak az a szép, nagy fényes, kerek sajt,

nyávogni lenne kedvem,  mielőtt az éjszaka árnya betakar.

 

Lehozom  Neked a Napot, mert csak azt, csak azt akarod,

ott csücsül fenn az égen egy nagy  fehér tejszínhab-tarajon,

égeti a talpam itt lenn a földön cudarul, vágyom az árnyék után,

ne sütne már olyan nagyon, lehozom Neked, édes gazdám.

 

Lehozom Neked a csillagot, ugye vársz már rá,

olyan szépen kacag fenn az égen,  ahogy néz le rám.

Csilingel is, miközben huncutul kacsint,

nem tudom levenni róla a szemem, megbabonáz, szédít.

 

Elhozom Neked a Holdat, mert csak azt, csak azt akarom,

lenn csücsül épp a vízben, egy ezüstös színű tavon.

Mancsommal majdnem elérem, áhítom nagyon,

de mire elérném, ott tündöklik újra, fenn a magas égbolton.   

 

Szemem kitátva, bámulom, hiába,

nincs közelebb , messze a végtelen,

nyávogok hasztalan, hiába, messze van, ugranék érte már,

álmaim  vágya, vágyaim álma, ha ő nem jön le, utazzunk  mi a Holdra fel!

                                                                                                             

 

RMB -2017. szeptember elején

Burik Mária Rozália (szerzői név: Rosamaria B.) Magyar jogász költő. Budapesttől nem messze, a Dunakanyarban, Zebegényben született. Szülei…