“Mint páros gót oszlopok összeforrtan
Tartjuk a reménység boltíveit”
(Garai Gábor: Elátkozottan)
“Mint páros gót oszlopok összeforrtan”
málló alappal de sziklaszilárdan
elrejtve agyunk mosott tekercseit
állunk hozsannázva a frusztrált magányban
harcolni ha kell a világ ellen itt
s vádak halmazát hurcolja a szél
ajkunk már csak “kétes” szóra nyílik
tudjuk a végén nem terem babér
csökött vágyak fodrai közt élünk
retardált képünk rózsaszínben áll
tudjuk, hogy nem de tovább remélünk
talán a sarkon a Kánaán vár
Az idézett sor Garai Gábor: Elátkozottan című verséből kölcsönözve.