Száll a lepke
Esőben és fagyban,
Száll a lepke
Hűvös pirkadatban.
Aprócska vándor,
Kit nem vár haza senki,
Csak csodálkoznak,
Ha látják ellibbenni.
Gyönge gyönyörűség,
Oly védtelen, oly árva,
Vagy csak sok buta ember,
Ha ránéz, annak látja.
Pedig valójában
Kitartó túlélő.
Szárnyát szél megtépte,
Majd szétáztatta eső.
Volt, hogy beleragadt
Az útszéli sárba,
Vagy gyerek támadt rá,
Lepkehálójával.
De őt nem zárhatta
Rideg kalitkába,
Nem is taposhatott,
Kis szárnyacskájára,
Se nem ember fia,
Se nem ember lánya.
Hiszen e kis vándor
Boldog lesz és szabad,
És bármi történjen,
A természeté marad.
Száll a lepke,
Bár már nem akarja.
Száll a lepke,
Ha senki sem hagyja.
Száll a lepke,
Örökké lankadatlan.
Száll, majd eltűnik,
A ködfedte távolban.
Ő volt az, ki lebegett
Zsúfolt tömbházak felett.
Városon, tanyán, falun
Kedvére nézelődhetett.
Tükörképe angyalként
Tűnt fel, mikor víz fölött röpdösött,
És a nap mindenfelé
Vigyorogva szikrákat köpdösött.
Az erdőben a virágok
Úgy köszöntötték a lepkét,
Mint kedves jóbarátukat,
Pedig sohasem ismerték.
Látványa tartozék
Rétek illatához,
Nála szebb díszítést
Ember még nem látott.
Ahol ő már feltűnt,
Boldogság is járt ott.
Ahol sosem szállna,
Nem nyílnak virágok.
Száll a lepke,
Tudom, mert én láttam,
Elrepült előttem,
Szemeim kitártam.
Száll a lepke,
Nagyon jól csinálja,
Szálljon mindenkihez,
Nincs, ki nem őt várja.