Lassan ébredt, mintha köd venné körül,
szeme még nem fókuszál, de ott legbelül
érzi, hogy valami, most, megváltozott.
Megérem-e még – gondolja – a szép holnapot?
Csend veszi körül, lassan oszlik a pára
fényes és fehér, mindaz mi körbefogja,
előtte arcok, oly tisztán látja már,
túlvilág ez! Csupán, egy ítéletre vár!
Minden valószerűtlen, hisz nincs komor arc,
mosoly fogadja, érzi, ebből nem lesz harc.
A főhelyen, ki más, a Legfőbb Értelem,
szinte úszik, lebeg, a fényözönben!

Ember, ki átléptél, hozzánk a túlvilágra,
ne félj, ne reszkess, nem vár a pokol bugyra,
hisz olyan nincs is, az ember találta ki.
Hogy miért? Kérdem? Tudja itt valaki?
De számot kell adnod arról mit végeztél,
kitűzött célodtól, vajon merre tértél?
Lepereg majd előtted az életed nagy filmje
itt döntjük el, maradsz, vagy visszatérsz a földre!
Hiszen a hibákat ki kell javítani.
Nem lehet vétkesen a fényben hátradőlni,
élvezni a szeretet átfogó sugarát.
A kedves Halál lesz az ügyészed, bírád!

De mert neked is jár ügyedben védelem,
Lelkiismeret, Bölcsesség áll majd itt mellettem,
mit hibádul ró most fel az emlékezet,
tompítják az élét, hogyha még lehet!

Elindult a film. Látta, megszületett,
anya és apa vidáman nevetett,
apa, arcán könnyel, úgy ölelte át,
mint ki soha nem ereszti többé kisfiát!
Bölcsőde, óvoda, azután iskola,
nem volt jó gyerek, rosszaság vonzotta,
azután Apa elment, várt reá egy más
nő és élet, egy másik család!
Nem találta helyét, az utca volt otthona,
csavargott, felnézett a léha barátokra,
anya ideges volt, üvöltött, kiabált,
féltette, szerette, egyetlen fiát!

Itt álljunk meg! – szólt a Legfőbb Értelem:
mi a véleményed,az emberről, ügyészem?
Itt dőlt el, szerintem a további sorsa
csak a rosszat, de a jót soha nem fogadta.
A Halál ekképpen tört lándzsát felette,
de a Bölcsesség ezt az érvet elvetette.
Csalódott a fiú, az apa otthagyta,
épp mikor szüksége lett volna támaszra.
Az anya dolgozott éjt nappallá téve,
ne szenvedjen hiányt semmiben gyermeke.
Nem hiszem, a hibákért csak ő okolható,
nézzük tovább a filmet, kedves Mindenható!

Pereg tovább a film! Az iskola véget ért.
Segédmunkásként, nem keresett sok bért,
de jött egy lány, aki felkarolta,
ki a gyermekét a szíve alatt hordta.
De meghalt a gyermek, a szülés alatt,
érezte: ráomlott a fal és alatta maradt.
Kocsma, haverok, züllött napok,
pénz nélküli tengődő, nehéz hónapok,
szerette a lányt, de ha ivott, elborult,
megverte néhányszor, bizony cudarul.
Bíróság, ítélet, a börtön várt reá,
a lány is elhagyta, azt se mondta: pá!

Nekem ennyi elég, mondta az “ügyész”.
Ebben az emberben nem dúskál az ész.
Mindent tönkretett, most már láthatjuk,
nem való közénk, vissza toloncoljuk!
Nem értek egyet! Mondta a Lelkiismeret,
a gyermek halálában benne van a kezed,
te vettel el apjától a várva várt kisdedet,
döntötted romba a családi életet !
Mi sem álltunk feladatunk magaslatán.
Hagytuk, eltérítse, őt a sok “jó-barát”.
Kiszabták tettéért a börtönéveket,
s a lány is elhagyta akit szeretett!

Intett a Legfőbb Értelem, újra indult a film.
Börtönévek elején, sokszor sokat sírt,
majd felkarolta egy kedves férfiú,
tanította: a túlélés, nem egy túl hiú
ábránd. Hősünk, mindent megtanult,
már feledésbe is merült a gyakran fájó múlt.
Mikor szabadult, már várt rá az utca,
a lecsúszott emberi kétes jólét forma:
autót lopott és árult drogokat,
verekedésben elvesztett néhány fogat.
Megjárta a poklot, de ismét jött egy lány,
őt akarta minden nap, minden éjszakán!

Munka is akadt, már tisztességes is,
de a “szakítást” a “nagyok” nem szívlelik.
Folytonos zaklatás, fenyegetve élt,
nem látta már újra, az elérendő célt.
Feladta! Érezte, hogy ismét elbukott,
nem várta meg a közelgő szép napot.
A fegyver nagyot rándult, sötét lett a világ,
csak a fény derengett, de már odaát.
S most itt áll, és ítéletre vár,
pedig nem erről szólt az a másik világ!
Érezte, hogy szeretet veszi őt körül,
lehet, hogy az ember, bűnösen üdvözül?

“Ügyészem”! Van-e még mondani valód?
Nem értem én Uram, miért így láttatod:
szerencsétlen flótás ez, komplett csődtömeg,
bár néha azért sírt keserves könnyeket,
de mit elkövetett, kiálthatna az égre,
hogy lökjük, ha volna, pokol fenekére!
Nem érdemel irgalmat, magad is láthatod,
nem tisztel sem Istent, sem embert, állatot.
Uram! Küldd el egy olyan világra,
hol állat módjára élhet és megtanulja,
az embernek, szeretni, kell az életet,
másképp ez világ, örökre elveszett!

Uram! Az “ügyész” nagyon durván szólott,
mindig tudtuk róla, nem egy híres szónok,
nem kell ezt az embert az állatokhoz lökni,
megszenvedett érte, hogy nem tudott kötődni
senkihez, ki néki addig csak jót akart,
csak a rossz vonzotta, s mindent összezavart.
Látod most is reszket, a szíve kiugrana,
ha lelke még most is a testében volna.
Adj neki egy esélyt, egy újjászületést,
javítsa ki mindazt, mit felír, a jegyzék.
Talán megszívleli, jobb emberré válhat,
ha nem, akkor küldd át csak állatnak.

Mindenki mosolyog, egy csepp harag sincsen.
Pihenj kicsit ember, néhány évet itten,
ahányszor akarod, nézd végig a filmed,
tervezd meg gondosan az élendő jövődet.
Ha felkészültél majd az újjászületésre,
elindítlak akkor vissza a csodás földre.
Mindaddig nem élhetsz közöttünk gondtalan,
amíg lajstromodon olyan sok hiba van.
A lélek hatalma a tisztaság, a szépség
szeretettel készülj, tűnjön el a vétség,
ha hibátlanul teljesíted majd a feladatod,
e világ nyugalmát tőlünk megkaphatod!

Így megy ez szerintem, ha eltávozunk.
Te is, én is egyszer bizony, hogy meghalunk.
Sem pokol, sem mennyország nem vár ott reánk,
hosszan ünnepelnek, ha nem volt hibánk.
De ha hibáztunk, hisz emberek vagyunk,
kapunk esélyt arra, hogy korrigálhatunk.
Te döntöd el, barátom, hogy miben hiszel,
reszketve mégy el, vagy a fény átölel.
Mi vár ott túl? Egyszer majd megtudod.
Ne sürgesd! Úgyis jön, ha lejárt a mandátumod.
De addig? Próbálj meg ember módra élni,
szeretetet kapni, adni és mindig remélni!

Mindenki abban és úgy hisz ahogy akar, ez szíve joga! Én ebben hiszek, hogy a lélek a halál után tovább él, de mindaddig újjászületik, míg hibátlanul nem teljesíti a feladatát! Szerintem így sokkal könnyebb átmenni a másik oldalra, mint ahogy manapság azt sokan hiszik pokollal fenyegetve! Az esély mindenkinek adott az emberi életre, csak kérdés: akar-e élni ezzel a lehetőséggel?

Hegedűs Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Hegedűs Gábor. Szeged melletti településen Algyőn lakom. Nem itt születtem, hanem…