Van egy falu, valahol nagyon messze. Olyan távol, hogy talán még azok sem találnának el oda, akik egész életükben ezt a helyet keresik.

Történt egyszer, hogy egy kis család éppen ezt a falut találta legmegfelelőbbnek a letelepedésre. Így hát vásároltak ott egy házat és egy telket, és be is költöztek. A lakás tökéletes volt, de az udvar csak egy kopár földdarab. Nemhogy virág, de még fű sem nőtt rajta. Ezért a háromtagú család beszerzett innen-onnan mindenféle fűmagot, virághagymát, meg bármit, amiről azt gondolták, hogy növény lehet belőle. Ezután elvetették az összeset az udvarban.

Egy napon, – mikor a tavasz már igyekezett átadni helyét a nyárnak – minden növésnek indult. A kert tele lett illatos virágokkal és zsenge fű nőtt körülöttük. A ház tulajdonosa egy reggel, mikor kilépett az udvarára, különös dolgot vett észre. Egy fa állt előtte, ami előző nap még nem volt ott. Gyönyörködve nézte a vaskos törzset, a zöld leveleket. Közelebb lépett és észrevette, hogy ami az ágakat borítja, az nem egy átlagos lombkorona. A levélnek tűnő lapocskák egytől-egyig bankjegyek voltak.

– Gyertek gyorsan, ez egy pénzfa! – kiabált a feleségének és a fiának. Erre azok eszeveszett tempóban rohantak ki az udvarra. Igaz, cseppet sem egy pénzfára számítottak, sokkal inkább a férfin szerettek volna segíteni. Ugyanis azt gondolták megbolondult, vagy hallucinál. Mikor kiértek a kertbe, egészen elámultak.

– Ez nem lehet igaz! – mondták szinte egyszerre. Miután felocsúdtak, hoztak is egy kosarat, amit teleszedtek bankjegyekkel. Mindennap összegyűjtöttek egy kosárnyi pénzt, így csakhamar meggazdagodtak. Vettek mindenfélét, amiről valaha álmodni mertek: rengeteg állatot, hatalmas szántóföldet, és a lehető legdrágább traktort. Hetek teltek el. A pénzfa termése egyre csak fogyott. Hamar eljutottak odáig, hogy csak egyetlenegy bankjegy árválkodott a fán.

– Szerintem ültessük el – javasolta a feleség a férjének. – Hátha pár év múlva ebből is ugyanilyen pénzfa nő.

– Szó sem lehet róla! Én aztán nem fogok évekig várni. Elköltjük ezt is, úgy mint a többit. Az a fa nemsokára megint termést fog hozni, ne aggódj! – mondta a férj, akit elvakított a gazdagság, és azt az utolsó bankjegyet is azonnal magának akarta.

Gyorsan elrepült az idő. A kis család ezalatt minden pénzét elköltötte. Már az utolsó erejével perzselte birodalmát a forró nyár. Áldozata volt sok szép virág, amik teljesen elfonnyadtak. Kiszáradt a család termése is. Nem bánták nagyon. Csak a pénzfát óvták, de azt úgy, mint a szemük fényét. Viszont hiába volt a sok napsütés, hiába volt a bőséges öntözés, a fa csak nem akart termést hozni.

Egy éjszaka hatalmas vihar támadt. Dörgött az ég és úgy hullott az eső, mintha több ezer angyal fakadt volna egyszerre sírva. Reggel a gazda félve ment ki körülnézni. Elszörnyedt attól, amit látott. A drága traktor tönkrement, sehogy se tudta beindítani. Az állatok mind megszöktek, hiába indult keresésükre, már túl messze jártak. A pénzfa pedig gyökerestül fordult ki a helyéről.

Így veszett el a hirtelen jött gazdagság. És ezért nem találkozhatunk ma már pénzfával sehol.