A lóról, ha vágtat,

Azt hisszük, hogy szabad,

Pedig könnyen lehet,

Kerítésnek szalad.

 

Kopott patáit a

Homokba letörli,

Rövid életét ma

Kalanddal megtölti.

 

Büszkén felemeli

Hosszú mellső lábát.

A kaput kitöri,

Így szabadságvágyát

Beteljesítheti.

 

Kitárul előtte

Nagyvilág térképe,

Zöldellő mezőknek

Végtelen vége.

 

Szélsebesen rohan,

Nem üldözi senki,

Ő sem menekülne,

De rég el akart menni.

 

Játékosan süvít

A rakoncátlan szél,

A ló pedig nyerít,

Már semmitől sem fél.

 

Paripa sörénye

Hullámzik és lebeg,

Nincs befonva szépen,

De vonzza tekintetem.

 

Megáll és körülnéz,

Napsugár ránevet,

Aztán visszafordul,

És teste megremeg.

 

Itt marad biztosan,

Tudja azt titkosan.

Nem mondja el senki,

Hol kéne keresni.

 

 

Így hát összegörnyed,

Lefekszik a fűbe,

Fejét is lehajtja,

Nincs rossz gondolatja.

 

Elalszik a napon,

Álmát nem tudhatom,

Lelkét nem láthatom,

De abban biztos vagyok,

E szép paripának

Többé nem otthona

Ember kifutója.