Azt mondják, teliholdkor kívánj
magadnak valamit,
S a kívánság,majd egyszer
valóra válik.

Én is kívántam,talán egyszer
nagyon régen,
Hogy fenyőfámon egy kicsi
mókus szökdeljen.

Elképzeltem,ha mind megeszi a
fenyőtoboz magját,
Majd én adok neki enni, amit
szeretettel rágcsál.

Kibontom a dióval telt zsákom,
őt abból kínálom,
Csak végleg itt maradjon
az én fenyőfámon.

Ma reggel, mint mindig
ablakomhoz álltam,
Mit látok, egy mókust
ugrálni a fámon.

Azt hittem álmodom, tréfát
űz a képzelet,
A valóságban,itt van
az enyém lehet.

Ma a kis kosár diómat, a fa
ágára akasztom,
S nagyon várom majd,
a kicsi tolvajom.

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet.…