Egy nagy grafikus életmargójára

Negyed évszázada találkoztunk Tusnádon, szülőfalujában. Küküllő-mentit ittunk, közös barátunknál, Virág Jóskánál.

Első látásra kis ember, majd egyre nagyobb… Az Olt partján élt kutyájával, ki, mikor Elemér hazafelé ment a Csángó csűrből (kocsma) és rózsaszínnek látta a Nyergestető ölelte csillagos eget, előrefutott, jelezve: gyere gazdám, nincs medve a közelben! Rendben mindig bevárta, majd újra nekibátorodott a virrasztó lámpák homályában. Oldalán mackó ejtette sebekkel tudatta, hogy mindent-mindent Molnár Elemérért. – Hát, igaza is van!

A századunk ilyen művészt már nem vajúdik. Utolsó nagy alakja, a múlt életre kelt transzszilvanizmusának. Sajátos, Erdélyben napvilágot látott kifejezésmódnak, ábrázolási egyediségnek örömteli kedves egyénisége.

Rajzai nem csak ábrázolják, de panaszolják népe fátumát. Hangosak a síkra vetett szereplők, hiszen élnek, elmondják hogyan féltek a diktatúrában, hogyan nélkülöztek a múltban, a mában.

Ábrázolása archaikus, múltat, hagyományt tisztelő, az emberek szépségigényének áldozó odaadás, csíki szép himnusz.

Festményei üdék, mint ő. Mondtam:

– „Öreg vagy már, féltem, nem találkozunk!” – hiszen tíz éve nem láttam, akkor is már a hetven felé közelgett.

– Micsoda! Te halsz meg, nem én! – nevetett, és a folytatás a szemében volt: „sok dolgom van még, nem állhatok szóba jöttment kaszásokkal!

A Szépmíves Céh, Kós Károly, a Nyugat lehelete párállott a kicsiny műterem ablakán. Taglejtései szélesen magyarázták lényét, mert szavaival nem elégedett meg. Isten az élet spirituszával részegítette, mert józanul nem tehetett volna szert erre az emelkedettségére.

– Nem tudok eleget festeni, mert olvasnom, olvasnom kell! – mondta.

– Tehát, ha nem olvasnál, elég volna a nap huszonnégy órája?

– Hogyan, ne beszélj ilyet! Az élet rövid mindkettőhöz, ezért csak úgy lökdösődnek bennem a teendők, és csak űrt érzek azáltal, hogy még nem érhettem el a hitem szerinti igazit.

– Öreg vagy már, mit akarsz! – élcelődtem.

– Mit-mit! A java még hátra van!

Maradt kis pálinka. Fiam körbeadta, kit íróként imádott, engem mint régi barátot és szobrászt.

Kicsi háza két világító ablaka messziről kémlelt utánunk, nehogy medvébe fussunk. Mackóval nem találkoztunk, de Elemérrel majd még igen…

Turi Török Tibor az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, majd Keszthelyre kerültem múzeumosként (Népviseletes Babamúzeum, Magyar Történelmi Panoptikum,…