Hová odaérni könnyű, örülni ott nehéz

Ki van magasabban?

Ki a tengerszint felett ezer méterrel bandukol a fennsíkon, vagy ki fele magasból, a várfokáról néz a szédítő mélységbe? Kinek szíve megtelik az ősök üzenetétől, melyek árnyas zugokból, leomlott falakról, kopott küszöbökről sejlenek felé.

Most feltűnnek a hegykoszorúk övezte dombvidéken, harci méneken a hazaigyekvő várbeliek is. Falvak templomai versengve üzenik a hegyre merészkedő várkápolnának az örömhírt. A tér hatalmas öble táncol köröttem. A végeláthatatlan hegy gerincén az ég matat ecsetjével, hogy azúrt lopjon ködszín ruhájára. Úgy birtokod az idő, mint a tér. A katonák integetnek feléd. Lencsevégre kaphatod a nemesi bandériumokat, a Fekete Sereget, vagy Nagy Lajos királyunk hadát is, kik Toldival, Nápoly ellenében vonulnak.

Kivel ily kegyesen bán a tér, és a végelláthatatlanba csalogatja a tekintetét, annak felfedi, de legkevesebb sejteti titkait. Időutazóként akár útjába állhat a kopjás őrjáratnak, de a várúrnő vendégszeretetének már kevésbé. A füstöskonyhában, tűzkutyán forgó tárkonyos kappan illata évszázadokat utazva csiklandja ínyünket; nem különben a magyar konyhából kiveszett szószok, mártások igéző látványa.

A síkon járónak duplán ennyit kellene látnia, hiszen kétszer közelebb van az éghez, de mit sem sejthet az egészről. A horizont árva línea. Az ég egyet tud a réttel, akár fel is cserélhető. A távolság nyűg és keserű megpróbáltatás. Nem kívánkozol semerre, kivált alá, mélyebbre, mert fogalmaid szerint ott feleannyi a semmi. Betölt, dehogy, kitölt a nihil, mert nincs képzeted arról az igézetről, melyen taposol. Föntről remélsz áldást, pedig alattad is lehet.

Lábnyomaid sokasodnak, örömeid kevesednek. Magába itat a mindig ugyanaz. Meg sem tett lépteid nyoma mutatják előtted az utat, de te csüggedt vagy! Király vagy kilométerre a tengerek felett, de nem érzékelheted, völgyek nélkül fennjárásod. Kik felett lépdelsz, igaz messzebb vannak a Naptól, de barátjuk mindenik bolygó, kivált a Föld. Varázslatot vetít, földszagú, ágai gyümölcsöt kínálnak, dombjai megizzasztanak, és ha elfáradsz, a pince hűsében borral kínál. Élnek, mert merítenek a jó mellett a rosszból is. Fáradság nélkül az édes pihenés mindössze renyhülés. A várra mászás jutalma a látvány. Út a cél felé küzdelmes, és mennél inkább az, annál édesebb a megérkezés. Kinek életét nem mérgezi akadály, nem is édesítheti az eredmény. A hideg tanít meg arra, hogy becsüld a meleget. Sötét nélkül nem tündökölhetne az üstökös, és a hullócsillag is észrevétlen maradna. Hová odaérni könnyű, örülni ott nehéz! Királyé a gyaloghintó és kényelem, hordároké teher és a küzdés. Mikor leteszik az úri alkalmatosságot, kiknek lesz könnyebb? Természetesen azoknak, kiknek nehezebb volt az út.

Ki a földel együtt él és termeli a javakat, ki dolgozik: bútort készít, lovat csutakol, vagy a konyhán jeleskedik, azoknak lehet örömtelibb. Kit ringattak a mozgó vitrinben, az nem ad magából és nem is vesz el semmit. Ha nem ülne benne senki, akkor sem lenne üresebb. Magasan közlekedik és simán, mint a vándor a fennsíkon; ezért életük is élménymentes. Kik alul nyögik a terhet, azoké a lerakás öröme.

Olyan ez, mint a hegymászás. Belefáradunk, de a tetőn a látvány megjutalmaz, kivált, ha várat, lovasbandériumot és csupaszív várúrnőt is rendel az Isten mellé.

Turi Török Tibor az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, majd Keszthelyre kerültem múzeumosként (Népviseletes Babamúzeum, Magyar Történelmi Panoptikum,…