Gyakran látom, mindig megcsodálom a legújabb vasúti mozdonyokat, hogy milyen csendesen húzzák a hozzá csatolt kocsikat.
Eltűntek a régi gőzmozdonyok,melyek ontották magukból a füstöt és a gőzt.Ilyenkor jut eszembe egy gyermekkori történet.
Visszagondolva félelmetes élménybe volt részem és féltem a mozdonyoktól még felnőtt koromban is.Habár rég múzeumba került néhány darab belőle, az új mozdonyokat is csak messziről szeretem szemlélni.
Kisgyerek voltam, utazáshoz készülődtünk. Anyám felöltöztetett és én is felöltöztettem kedvenc rongybabámat, hisz nem hagyhattam otthon. Nagyon szép baba volt,hosszú lábai lelógtak, fején csúcsos kötött sapkája volt.
Készen álltunk az utazásra. A vasútállomáson már sokan várakoztak az érkező vonatra. Anyám szorította a kezemet, én meg a babámat, hogy ő se féljen.
Jött is a vonat, mozdonya pöfögve és gyorsan érkezett az állomásra,nagy dudálással és rettenetesen nagy gőzt bocsájtott ki ott ahol mi álltunk.
Az ijedségtől kiszakítottam kezem anyám szorításából és előre a mozdony felé léptem.Nem láttam semmit a nagy robajjal kitörő gőz között.
Mindez pár másodperc alatt játszódott le, amikor éreztem, hogy egy erős kéz hajamba kapaszkodva visszarántott.Egy férfi volt aki közvetlen a hátam mögött állt.
Pár perc rémület után, a kitisztult levegőben anyám ölelő karjában találtam magam.A megmentőm már nem volt sehol, nem volt kinek megköszönni.
A babám kerestem, érte sírtam, amikor megláttam a mozdony mellett, felvettem és magamhoz öleltem. De jó hogy nem lett semmi baja.
Akkor ott a mozdony előtt, a védőangyalom mentett meg engem és a lógó lábú, csúcsos kötött sapkás rongybabámat.

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet.…