Elindult egy vándor
botját is a vállára tette.
Kereste a vándorútján 
mi lehet az élet értelme.

Tarisznyáját még üresen
a botjára felakasztotta.
Útja során amit gyűjtött
tapasztalattal megrakta.

Lombos erdő hűvösén,
mohából volt a takarója.
Ágyán,fűből a lepedője,
fák kérgeiből a párnája.

Szomjúságát csillapítva
esővíz hűs cseppjeit itta.
Erdőszéli cserjebokrok
édes termése táplálta.

Ruháját a szúrós növény
teljesen szétszaggatta.
Kalapját a tüzes napsugár
szürkés színre fakította.

Viharnak vadult haragja,
testét fájón megtépázta.
Majd egy csendes szellő
arcát lágyan simogatta.

Az útporában elhervadó,
kicsinyke virágot látott.
Szeretettel hajolt le hozzá,
tövének friss vizet is adott.

Tartotta kezével a virágát,
míg hervadásából feléledt.
Szívébe zárta ezt az érzést,
megfejtette az élet értelmét.

Kozma Barnáné Dandé Valéria vagyok,  három éve írok verseket, novellákat  és meséket. Az irodalom szeretete végig kísérte életemet.…