Megújulás (Fortunához)
Virágzik a mandulafa, a tél jege enged,
fagyos kedvem szétszórom a széllel,
ne szorítson ölelése engem.
Csalódásból sok gyűlt össze szívem rejtekében,
barátságból sok veszett az idő tengerében.
A barátság hiú ábránd, elveszett idő.
Jó kedvem nem szállt el, csak belepte a hó,
zordságom megtörni nem képes a tavaszi szellő;
csak az ember, ki kedves és igaz barát.
Siess tavasz, bontsd ki virágid sorban,
ne hagyd gyermeked hidegben vacogva,
foga közt a bús melankóliának.
Hozz szívünkbe fényt, örömöt, szép szeretőt,
bort, termést, asztali áldást, lassítsd az időt,
a költőt s az asszonyt tedd termékennyé.
Ceres karjában búzakalász s gyermek,
poharamban bor gyöngyözik, s vörös húsú
szilva ízét érzem a számban. Hol vagy?
Fortuna! Kell, hogy Rád találjak!
RosaMaria B. – 2018. március 25.