Hangos szél… végigsüvölt a háztetőn,
Dübörögve… mint lovas had a mezőn.
Engem üldözne, de én lekushadok,
Védelmet ellene, sehol nem kapok.

Elvagyok, mint cirkáló a tengeren,
Egy csóró pórnép vagyok a végeken.
Én lennék más… pici szerencsém volna,
De nincs (!) csak a pech szól… utolsó szóra.

Már kitörnék, mint bika karámjából,
Mert már elegem van az olcsóságból…
Én megtennék többet is, ha tudnám mit!
Fogadnám, bárki… őszinte segélyit….

Vecsés, 2002. december 20. – Kustra Ferenc