Kreáció 12
Egy, aki…

“1945. május 1-jén Joseph és Magda Goebbels megmérgezték gyerekeiket majd öngyilkosok lettek.
Egy megmenekült. Olga. Olga Goebbels, későbbi nevén Olga Herschel. Helga ikertestvére. Akkor, 1945-ben, egy kisebb betegség okán ő nem volt ott Berlinben, a Führerbunkerben. Így maradt életben. Apja ugyan elrendelte meggyilkolását, ám a parancsot nem teljesítették.
Felnőttként diplomát szerzett, szociológus és történész lett. Cikkek és könyvek egyedüli és társszerzőként. Foglalkozott az ős- és ókorral, a második világháborúval is-ezen írásai miatt a neonácizmus vádja érte.
Nem volt náci-nevét is ezért változtatta meg.
Első házassága (1955-1958) terméketlen maradt, másodikból (1966-1989) egy fia származott (Johann, 1969-2050). Első férje Teodor, volt katonatiszt, második Günter, egyetemi tanár.
66 évet ért meg. 1997. március 12-én gyomorpanaszokkal vitték kórházba. Négy napra rá elhunyt.”

A többiek gyerekként meghaltak-ő élt még több mint fél évszázadot és alkotott, cselekedett. Eszesebb volt mint valamennyi testvére.

(A Goebbels-gyerekeknek)

Tags:

Cselényi Péter az Irodalmi Rádió szerzője. A(z írói) nevem Cselényi Péter. 1981-ben születtem Pécsett. A gyerekkori próbálkozásoktól eltekintve…