MÉG
Zuhanok álmomból,
kifelé, a fénybe.
Hajnali lárma: utcazaj
tol, taszít az ébrenlétbe.
Közben vékony képek,
pergők, sietnek a mélybe:
mázsa súllyal szivárognak
elmém sötétjébe.
Itt-ott még látom:
körülöttem álltok,
leszegett fejjel
énrám vigyáztok;
míg idegen ágyból
kacsintok, nevetek rátok.
Nem fér mellém senki,
nem ül mellém senki.
Mégis olyan jó ott,
köztetek lenni.
Nyitott száraz ajkatok
erőtlen, remeg;
mögéjük bújnak sápadt,
zavart tekintetek –
csak a szemek, a szemek
beszédesek.
Megértem hirtelen:
perceim vannak tán, s
ennek az életnek
lassan vége.
Egy gondolat lüktet
csak bennem:
még szeretni, szeretni kéne.
Szekeres Nóra
2018.07.12.