MENEDÉK

Szellő simít – meleg, fáradt;
Nap hegyén ül, int a bánat:
„Messze vagyok, mégis féltek –
szívbe-szembe beleégek.”

Fák nyújtóznak, égre törnek,
boltozatba belenőnek;
árnyat vetnek, szívre-szemre,
szelíd békét bús lélekre.

Ágak, gallyak levelein
– eres, vásott tenyerein –
ül a Nap és ül a bánat,
csókot dobnak, úgy hintáznak.

Övék a föld, övék az ég –
lángra lobban a mindenség;
tűz a hőség, űz a bánat,
szív s a szem is majd’ kiszárad.

Ágas-bogas lombkorona
hív magához: „Gyere haza!
Éghet, forrhat kint a világ,
elrejt ezer levél-fonák.”

Enyhet adó lombok alatt
hűsölök én, míg ég a Nap;
izzik hegyén, s int a bánat –
vigasztalan sír utánam.

Szekeres Nóra
2018.06.06.

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője. „Ki szeretni, és lelkesedni képes, az csalódik, ám akkor is megy, minden…