Hurrá itt a nyár,itt a nyaralás!

Kis diákként lelkendezve vártam a napot
Mikor végre bezárhattam az iskola-padot
Nyári terveim közt bőven válogathattam
Szülői döntés révén sokat áthúzhattam
Aztán mégis nagyon jól sikerült a nyár
Mert tudtam a Balaton már hetek óta vár
Éltem során bárhol jártam a világban
Szivem mindig ottmaradt a balatoni tájban
Vonzott a távolság vonzott a tenger világa
Mégis belsőmet elszoritotta a Balaton látványa
Majd ott éltem meg az ifjuság mámorát
Mert itt találtam meg szívem választottját.
Miénk volt a nap, miénk volt az alkony
A csillagos égbolt,a csend ott lennt a vizparton
A fürdőzők felszabamult égig érő lármája
A lángos,s a palacsinta olajgőzös párája
Este aztán felkerekedtünk s moziba telepedtünk
Hazafelé menet mindenütt fagylaltozót kerestünk
Szüleink őrt állva vártak a teraszon
Ez maradt emlékeimben legszebb pillanatom
Ma az élő barátok unokáink kezét fogva
A közös emlékeket néha feltámasztva
Együtt időzünk a kedves múlt távolában
Közben unokáink mobiltelefont szorit a markában
Igényeit sorolva csak vásárlásra invitál
Egyedül a fürdés, ami nékik tán még dukál
Az emlékek varázsa végül annyira megfogott
Hogy el nem engedte kezem,s magához szoritott
Igy lett Füred tán a végső földi otthonom
Külföld helyett itt töltöm egész szabadságom.

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100…