Fekszem a bársonyos zöld fűben és a kék eget kémlelem.

Széttárt karokkal a levegőt most csak ritkábban veszem.

Olyan süketítő csend van, még a zajos szél sem muzsikál.

Égetően perzsel az arany Nap, a szemem színesen vibrál.

 

Nem is értem, hogy miért, de most nem gondolok semmire.

Mintha megszűnt volna a zord külvilág egy kis falatnyi időre.

Forró bőrömön futkorász egy parányi, izgága fekete hangya.

Én meg csak úgy hagyom. Egyszer biztos csak abbahagyja!

 

Becsukom a szemem, mert az égi kályha szinte megvakít.

Szorosan magához ölel a napfény. Felhevít és el is álmosít.

Mozdulatlanságomat egy tarka lepke érkezése töri meg.

Épp az orrom hegyén landol. Szinte, hallom, ahogy liheg.

 

Szárnya hozzámér. Simogatásától csupa libabőr leszek.

Megijed és megmozdul, mikor elfordítom miatta a fejemet.

El is repül! Én meg csak nézek utána, vajon merre mehet?

Hátborzongató dübörgés zavarja meg a békés csendemet.

 

Egy vasmadár emelkedik fel és veszi szárnyai alá az eget.

Olyan közelinek hallom, hogy azonnal befogom a füleimet.

Fehér füstjével szinte kettévágja az egybefüggő kékséget.

Gyorsan eltűnik a szemem elől. Csak a csíkja marad meg.

 

Bárányfelhők közül virnyákoló madarak bukkannak elő.

Fegyelmezetten repülnek. Céljuk a szomszédos legelő.

Elől a vezér, mögötte katonás rendben a madárhadsereg.

Gyönyörű látvány! Elfoglalják alakzatban a levegőeget.

 

Zsizsegni kezd a puha pázsit alattam. Vajon mi lehet ez?

Hasra fordulok  és egyik tenyeremmel felborzolom a füvet.

Apró piros és fekete bogarak himbálóznak a fűszálak fokán.

Nagyon keresnek valamit! Vagy borzasztó éhesek, talán.

 

Beleszagolok egy nagyot a forró, rózsaillatú levegőbe.

Milyen jó is itt feküdni! Nyugodt vagyok és elbódulok tőle.

Pedig annyi dolgom lenne! De nincs energiám semmire!

Sütkérezek még egy kicsit! Aztán tényleg erőt veszek!

Dolgozok majd addig, míg a csillagok beborítják az eget!

Kapusi Edit az Irodalmi Rádió szerzője. A nevem Kapusi Edit.1968. július 28-án születtem Debrecenben. Itt is élek már…