Mintha a nap bolondozva játszott volna az öbölben.
Az égből tűző forró napsugár csak épphogy szétloccsant
Az öböl vize friss szellőcske borzolta hullámain,
Fényfoltok rezegtek… meg horgonyzó hajók oldalain…

A fodros hullámok épp a lejtős pontnak ütköztek,
Felszaladtak rá játékosan… majd visszagördültek.
A kagylókörön tajtékot hagyott, mely csak meglappadt,
Mint mikor kelt tészta a rázogatástól lelappadt.

Az aprócska hullámokon halászbárkák ringtak
És a himbálódzó csónakok csak úgy siklottak.
A hullám, ahogy parthoz érve csapódott neki,
Sokféle szemetet, kacatot sodort, vetett ki.

A parti sávon sok-sok barnamoszat hevert,
Melyet magából a hullámverés kikevert.
Mindez gyönyörű barna és nagyon nyirkos volt.
Fanyar só szagot, nagyon töményen árasztott.

Az öbölben végig a partja mentén, nagyon sekély volt a víz
A köböl épült kikötő helyeket is mosta a tengervíz.
Öböl közepén kikötéshez vártak besorolva a hajók
A nagyon tűző napsütésben majdnem úgy főttek, mint a rákok.

Közvetlenül az öböl partján kőkazal sora állt
A napkorong nevetve felettük, tűzve ott megállt.
A nap a város utcáira is kíméletlenül ontotta a tűzét,
A hajókon is érezték a perzselő naptól megolvasd aszfalt bűzét.

Vecsés, 2014. január 29. – Kustra Ferenc