Júliusi ég

Fehérnek szürke, szürkének fehér.
A kék a szembe épphogy beleér.

Sűrűsödik, süllyed – alámerül;
sápatagból rőt barnába vegyül.

Közelít, kérdez, szinte fenyeget:
„álmodsz-e mostanában eleget?”

Szemembe szédül tajtékos gondja;
vérző homlokát enyémhez nyomja.

Dagad, magára fellegeket gyűr;
semmi létem markába szenderül.

Mélyről, túlvilági hangon lüktet –
szívembe szótlan rettegést ültet.

Földet ér és lázasan szétterül.
Ablakomba kúszik, szélére ül.

Csüggedt arcán zavaros veríték –
sarat szitál a júliusi ég.

Szekeres Nóra
2018.07.31.

Szekeres Nóra az Irodalmi Rádió szerzője. „Ki szeretni, és lelkesedni képes, az csalódik, ám akkor is megy, minden…