ki vagyok én kérdezem magamtól
tükörbe nézve de álarc takar
fény sem világít meg a magasból
szürke a háttér és minden bizarr
árnyék sincsen nem valós az élet
vadnak látszom a félelmeken túl
nem tudom már hogy mit is remélek
de néha a világ fénybe borul
a semmi közepén senki vagyok
fegyvert formáz a feltartott kezem
talán egyszer új álarcot kapok
nem zár magába még a végtelen
törött tükörben nem mélyülnek ráncok
álarc nélküli életre vágyok
ajánlás
hercegem a dzsekim szöggel kivert
halálfej díszíti tetovált karom
lelkemen nagyot a félelem tekert
aggódva várom minden holnapom
kifelé kemény és kegyetlen vagyok
nevem senki utamból tisztuljatok
Ehhez a vershez egy fénykép is tartozik, amit itt megosztani nem tudok, de a Facebook oldalamon megtekinthető.