Selymes susogás simogat.
Hűvös lehelet ez már reggelente.
Megölel lágyan, majd tova siklik,
a szőlő illatával csiklandozik.
Megadással nyújtózkodik az ív,
széles tartópilléreit kitárva.
Itt kapaszkodik az izzó napsugárba,
amott benyúl a fagyos havazásba.
Beérett a termés, beérett a munka.
Barnul a levél, barnul a létfonala,
melyeket a múló idő festett meg
ilyen felemelő színpompázatosra.
Virgonc csábítás csillapszik.
Pihen a vágy is, jóllakott.
Emlékképekben melegíti csak
a tengerparti homokot.
Se test, se lélek nem éhezik most
újabb és újabb kihívásokra.
Csak az idő az, mi röptét mutatja,
mint madár, ki most az útját kutatja.
Van, akit már csendben átvezet az
ismeretlen végtelenbe.
Van, aki még biztosan várhat
a káprázatos kikeletre.