Egy borongós napon sietősen szaladtam az utcán, mikor megpillantottam. Ebben a percben éreztem, hogy elválaszthatatlanok vagyunk. Milyen szép és elegáns mégis oly furcsa rajta valami tűnődtem magamban. De mi e nevezet furcsa érzés és ez a káprázat. Megálltam előtte és néztem csak szabályos formáját. Egy egész más világba csöppentem mellette.. Majd kis idő múlva elköszönve haza ballagtam. Egész úton ő járt a fejembe perig igen fáztam s arcom az angyalok könnye mosta De sehogyan sem tudtam kiverni a fejemből. Minden mást percem az övé volt. Nap, mint nap elmentem arra, hogy láthassam, ha csak egy pillanatra is. Hiába kopogott erősen az ősz kemény körme, hiába lapozgatta a sorsot irt könyvet, hiába fütyülte dalát én csak mentem utána, hogy érezzem lelkemben a varázst, hogy láthassam minden egyes harmatos fűszálat és még is mindig ott voltam előtte. Teltek a napok az órák és egyre jobban ragaszkodtam érte. Azt vettem észre hiányzik nekem. Másnap újra elmentem hozzá, de már nem volt ott kerestem szememmel hol lelem, de sehol sem találtam. Szemem könnybe lábat s szívem fájdalommal énekelt. A lelkem nehéz kővé meredt. Mikor kiléptem az ajtón keserűség fogott el. Táskám tele selyemmel és posztóval, tűvel és más oly dolgokkal mire szűkségem lehetett. De őt sehol se láttam. Haza ballagva a kandallóban lángnyelve járta táncát leültem elé meleg tea kezembe s csak álmodoztam felőle. Már éjjelt jelzet az óra mikor lepihentem. De sehogy sem jött álom a szememre. Öt láttam mindenhol előttem. Reggel korán elindultam újra oda arra a helyre,hol meg pillantottam őt tett s kerestem szememmel minden fele, de nem láttam .Már éppen elhaladtam volna, az üzletelőt mikor megtekintetem a sarokba egy szék karján pihenve, ahogyan csüggedve báját kínálta ezer annyi cédula kíséretét állva. Én csak álltam s néztem az üveg ablakon át mily bájosan gyönyörű, de nem jöttem rá, hogy mi oly fura rajta. De senkinek nem kellet én beléptem s meg vettem majd a fejemre helyeztem s boldogan sétáltunk ketten. Az eső eset s még is boldogan lépdeltem, Boldog voltam s éreztem a melegséget halottam az éji zenét, mit angyalok játszottak éppen. A víztócsa tánc parkettjére érkező cseppeket. S boldog voltam, mert ő az enyém lett. Már több hónapja hogy bele szerettem az óta itt él velem bár merre megyek, ő jön velem. Minden nap nézegettem s a vitrinbe teszem. Hisz ez a méltó helye. Egy reggel sehogyan sem leltem helyem-elmentem s vettem még egyet. De ő más volt egy másik én nyű egy másik lénytükröző szépség s gondolva egy merészet álmodva egy hatalmasat s egy babára raktam. Igen ő az én szerelmem .A kötödés ehhez hisz ő volt az első kalapom mi invitált engem. Most itt van több tucat nekem, s ki került a névjegyem a mesterségem címere. De ő velem van minden percben hisz ö mutatta meg e kötődést, a szerelmet a szívbe. Most is ott díszeleg az üveg vitrinben. És mi volt a furcsa rajta hát a cérna mi elpattantat és a szalag a kalap szélén futva szaladt. De nem bántottam, hisz ő így volt szép így ismertem meg s és így szerettetem meg. Ez az ő szépsége s élete. És csak nézzem nap, mint nap, hogy hibásan is mily gyönyörű s elragadó. Meleget ad s biztonságot. Így méltó helyére mindig visszarakom s róla formázom az összes kalapot. Mert így lettem én a kalapos kinek terméke mindig elfogyót. De öt nem adom, hiába kérik ö az én életemre szóló kalapom.

Stern Ilonának hívnak, Zircen születem az Úr 1969. évének forró nyarán. Gyermekkoromat a Bakony szívének városában töltöttem. Egyszerű…